A New Age mozgalom hazai megerősödésének és az ezotéria térnyerésének egyik fő jelensége az, hogy hirtelen megszaporodtak az olyan emberek, akik valamilyen extra tudást, képességet tulajdonítanak maguknak. Ezek között is számos olyan akad, aki magát mesternek, beavatónak, titkos információk tudójának, gurunak, szellemi és/vagy lelki vezetőnek, megvilágosodottnak, kiválasztottnak, táltosnak, sámánnak állítja be magát stb.
Ebben az írásban segítségemre hívom Szepes Máriát, aki szerintem nagyon jól összefoglalta azt, hogy mi különbözteti meg az igazi beavatott mestert a sarlatántól, szélhámostól.
Igyekszem Szepes Mária gondolatait napjainkra vetíteni, beleszőve saját tapasztalataimat.
Szepes Mária Adeptusnak nevezi azt a személyt, aki a mély és szerinte igazi transzcendens tudás ismerője, de én – egyszerűsítve – a Mester kifejezést fogom használni.
Szepes Mária szerint az igazi Mesterek mindig nagyon kevesen voltak, és jelenleg is nagyságrendekkel kisebb a számuk, mint ahányan azt állítják magukról. A legnagyobbak egész életükben névtelenek maradnak, és a háttérből, csendben segítik a környezetüket. Aki tehát előretolja magát, az már nem Mester.
Az igazi Mester élete mögött emberfeletti erőfeszítések vannak, nagyon hosszasan tanult, kiállt már számos erkölcsi és akarati próbát. Azt a szellemi és lelki ideát, amelyet magának felállított, arról már nem kívülállóként beszél, hanem egész lényével azonosult azzal.
Az igazi Mester birtokosa az okkult praxis kulcsának, ismeri azokat a rejtett erőket, amelyekkel sokan még csak barátkozni próbálnak. Ezt a tudását kizárólag szellemi és lelki vonalon alkalmazza, nem viszi át az anyagiakra. Kivétel ez alól a betegségek gyógyítása.
További „szepesmáriai” ismérvek röviden:
Négy legyőzhetetlen szellemi fegyvere van: Tudni. Merni. Akarni. Hallgatni.
Nem függ senkitől és semmitől, tehát ténylegesen felszabadult ember.
Képes az ereje felett uralkodni és sohasem él vissza a hatalmával.
Könyörületes, barátságos, önzetlen, elnéző.
Önfegyelme által harmóniában van.
Tudását csak akkor adja át tanítványnak, ha teljesen biztos abban, hogy az kizárólag jóra fogja használni.
A létezési formánk egyik élőlényével szemben sem viselkedik rosszindulattal.
Az elvárások béklyóitól, az aggodalom, a harag és félelem bilincseitől megszabadult.
Nem vágyik semmire, tiszta, nyugodt, nincsenek szélsőséges szenvedélyei.
Nem tesz semmit személyes érdekből és nem érdekli az anyagi haszon.
Az esetleg feléje irányuló személyi kultuszt elutasítja.
Nem akarja megmondani másoknak, hogy mit tegyenek, hanem abban segít, hogy az élettől, a sorstól kapott jeleket útjelzőként használják.
Az igazi Mester csak tanácsot adhat és példát mutathat.
Az igazi Mester szolgál.
Szepes Mária Sarlatánoknak hívja azokat a személyeket, akik Mesternek adják ki magukat, de valójában nem azok. Az alábbiakban a velük kapcsolatos meglátásait foglalom össze:
Sarlatánok minden korban nagy számban léteztek, ahogy napjainkban is.
Nagy hévvel hirdetik magukat.
Az emberi gyöngeséget, tudatlanságot, hiszékenységet használják ki.
Abban tetszelegnek, hogy a biztos szellemi igazság a birtokukban van, és mágikus hatalommal rendelkeznek.
Korábban élt, vagy napjainkban élő igazi szellemi tudósok szavaira hivatkoznak, de sokszor csak rejtélyes utalások formájában. Ködösítenek, célozgatnak, titkolóznak.
Az emberek szeretetéhségét használják ki, ami által sokszor anyagi nehézségekbe, vagy lelki összeomlás felé terelik a megtévesztett híveiket.
Azt állítják, hogy leveszik az áldozatuk válláról ez élet gondjait, erőfeszítéseit (pl. karma oldás, karma levétel). Azzal hitegetik a hozzá fordulókat, hogy földöntúli kapcsolataik segítségével garantálják számukra a szép, gondtalan jövőt és a boldogságot.
A segítőnek tűnő tettekért vakhitet várnak el a környezetüktől, híveiktől. (Lásd a manapság tanfolyamnak álcázott szektákat.)
Pozőrként viselkednek, folyamatosan szerepet játszanak. Teátrálisan hatásvadászok és a személyüket helyezik előtérbe.
Zsarnok, nagyképű gesztusaik is lehetnek, és nincsenek híján az indulatkitöréseknek. Hiúak, sértődősek. Mohók az önérdek érvényesítésükben.
Azt gondolom, hogy Szepes Mária gondolatmenetében nem azt állítja, hogy ezeknek a tulajdonságoknak egyszerre meg kell jelenniük a sarlatánok esetében, hanem már pár eleme is elegendő ahhoz, hogy nem beszélhetünk igazi Mesterről.
Abban viszont biztos vagyok, hogy az igazi Mester felsorolt tulajdonságaiból egy sem hiányozhat ahhoz, hogy ténylegesen hiteles Mesterről beszélhessünk.
Szepes Mária három nagyobb csoportra osztja a szerinte sarlatánként viselkedő ál-mestereket:
1. „Tudatos, elszánt szélhámosok, a cinikus, ravasz komédiások, akik mesterségük gyakorlása közben bizonyos emberismeretekkel rendelkeznek. Felmérik áldozatukat, a neki megfelelő módszerrel közelítik meg, a hiszékenység kihasználásával. Célja mindig az anyagi haszon.
2. Már felmerül némi tudás, de máris a beavatottak pózában tetszeleg. Nem mindig rosszhiszeműek, de nagyon labilisak, nem ismerik magukat. A hiúság a mozgató rugójuk.
3. Téboly határán mozgó fanatikusok, dühödt térítők. Mérgesek, haragot, gyűlöletet sugároznak azok ellen, akik nem a követőik.
Bukásuk „kódolt” (mindháromnak).”
Zárógondolatként:
A jóhiszemű, tanító és segítő hajlammal rendelkező személyekre mindig szükség lesz. Azokról beszélek, akik a megszerzett tudásukat, tapasztalataikat igyekeznek rendszerezni, értelmezni és továbbadni – valamilyen formában – a hasonlóan gondolkodók, érdeklődők számára úgy, hogy mindeközben nem tetszelegnek semmilyen felvett szerepben.
Álljanak itt Lao-ce szavai, amelyek a mai erőszakos, pszichopata tulajdonságokat támogató világunkban korszerűtlennek tűnnek:
„Aki nem mutogatja magát – ragyogni kezd. Aki nem dicsekszik – sikeres lesz. Aki nem követel tiszteletet, azt elfogadják vezetőnek. Aki nem küzd senkivel, azzal senki sem képes megküzdeni.” (Lao-ce)
Folytatom.