Akupresszúra

A Hagyományos Kínai Orvoslás (HKO) a világ egyik legrégibb (legalább háromezer éves) rendszerbe foglalt, jól megalapozott orvoslása. A gyógymódnak kezdetektől fogva fontos része a kínai masszázs (szinonimája az „akupresszúra”), amely a bőrben és a bőr alatti szövetekben, az inakban és az izmokban haladó energiapályákat, az ún. meridiánokat célozza meg.

Az akupresszúra (a szó latin eredetű, acus=tű, pressus=nyomás, összeszorítás) elméleti háttere azonos az akupunktúráéval, csakhogy ezen esetben mechanikus ingerrel hatnak ugyanazokon a pontokon, amelyekbe az akupunktúra alkalmazásakor tűket szúrnak. A nyomásinger a bőrből idegi közvetítéssel a gerincvelőbe jut, ahonnan a továbbiakban sokrétű, összetett pályarendszereken keresztül fejti ki hatását. A bőrből a gerincvelőbe futó és a gerincvelőből a zsigerekhez induló idegek a gerincvelői reflexív egy szakaszán együtt futnak. Ez adja az alapot a nyomásingerület „együtt haladásos átadása” elméletéhez, amely megmagyarázza a masszázs belső szervekre ható gyógyító hatását. A központi idegrendszerben aktivált, illetve gátolt területek feltérképezésére újabban az ún. funkcionális MRI vizsgálatok terjedtek el. Ezek szerint bizonyos különleges hatású pontok ingerlése specifikus agyi központokat aktivál.

A mechanikus ingerlés elsősorban a kézzel, konkrétabban az ujjakkal történik, amely által létrejön létre a gyógyító hatás.

Gyógyító munkám során felhasználom a kínai gyógyászat eredményeit, integrálva a modern természetgyógyászat holisztikus szemléletével: a test, lélek, szellem hármasának egyensúlyba hozására való törekvést. A testi tünet általában valamilyen diszharmónia jelenlétére utal. Az egyensúly helyreállítását segítheti az „ok-okozat” megértése, mely elvezethet a harmónia visszaállításhoz, a gyógyuláshoz.

Csizmadia Attila
Természetgyógyász, okleveles Akupresszőr

Vélemény, hozzászólás?