Egyre több ember számára kezd természetessé válni az a szemlélet, hogy testi bajaink, betegségeink, tüneteink nem valamiféle véletlenszerűségnek köszönhetően vagy kizárólag a környezet negatív fizikai hatásai miatt jönnek létre.
Heinroth német orvos 1818-ban kijelentette, hogy a testi betegségeknek alapvetően lelki okai vannak. Dr. Heinroth már használta a pszichoszomatika kifejezést a lelki és testi állapot szoros összefüggése tekintetében. Ez a szemlélet nem újdonság a gondolkodó emberiség történetében. Szókratész közel 2 és fél ezer évvel ezelőtt mondta: „Nem létezik a lélektől független, pusztán testi betegség”. Álljon itt Platón, az egyik legnagyobb ókori filozófus megállapítása: „A betegségek kezelésében a legnagyobb tévedés, hogy külön orvosok foglakoznak a test, valamint a lélek bajaival, holott e kettő nem válaszható el egymástól.” Ivan Petrovics Pavlov Nobel díjas orosz fiziológus, orvos jelentette ki: „A szervezet pszichés és szomatikus értelemben teljes egység…”
Miközben egyre több gyógyító hisz a pszichoszomatika elvének működésében, egyelőre az orvosok specializálódva, egymástól „távol” végzik a munkájukat. Nem a test, lélek és szellem egységét, annak harmóniáját, az egész-séget igyekeznek visszaállítani, hanem csak az egyik elemet kezelik, a testet, és ezért logikusan csak részeredményeket érhetnek el.
Az orvostudomány technikailag óriási eredményeket ért el az elmúlt évszázadban, ennek ellenére mégis rengeteg a beteg ember. Jönnek az újabb és újabb betegségek. Hazánkban milliós nagyságrendű a pszichés problémákkal küzdők száma, akiknél sajnos hamarosan megjelenik a testi betegség is, vagy valamilyen függőség alakul ki, amely pedig tönkreteszi a szervezetük működését.
Nyugati országokban már működnek neves orvosok, akik a testi betegség, mint okozat mögött a lelki, szellemi okokat kutatják és a törvényszerűségeket tárnak fel, érnek el sikereket és publikálnak. Dr. Ruediger Dahlke orvos, pszichoterapeuta holisztikus szemléletével gyógyít. Kurt Tepperwein – német természetgyógyász, 1997-től a Nemzetközi Tudományos Akadémia előadója – könyveiben is ezekről az összefüggésekről olvashatunk. Megfigyelték, hogy hasonló testi tünetetek mögött hasonló lelki, szellemi és életvezetési problémák állapíthatók meg. Dahlke egyik könyvének címe „A betegség mint szimbólum” érzékletesen fejezi ki azt a tényt, hogy testünk betegségei hírt adnak arról számunkra, hogy milyen lelki, szellemi dolgokon kell változtatnunk annak érdekében, hogy visszaállítsuk a megbomlott harmóniánkat.
Amit betegségnek nevezünk, az már egy következmény, az a lelki probléma tünete, testi kifejeződése. Maga a betegség sokkal inkább az emberi tudatban létrejött diszharmóniának a jelzése, az egész ember zavara tehát, nemcsak a testé. A betegség felhívja a figyelmet arra a feladatra, amelyet meg kell oldanunk oly módon, hogy megváltoztatjuk gondolkodásmódunkat.
A tünetek megszüntetése nem elegendő, de természetesen elengedhetetlen, mert leromlott fizikai állapotban nagyon nehéz vagy lehetetlen az alapprobléma megoldására koncentrálni. Ezért nagyszerű, hogy a modern orvostudomány egyre magasabb szintű technikai tudással rendelkezik. Az orvosok nemes küzdelme azonban hiábavaló marad, ha nem vesszük figyelembe testünk jelzéseit. Nem gyógyulunk meg ténylegesen a betegségből, mert a testünk újabb üzenetet küld. A testünk tehát jelez nekünk, csak meg kell tanulnunk megérteni a nyelvét. Ehelyett jelenleg úgy tekintünk a betegségre, mint egy sorscsapásra, a természet megmagyarázhatatlan, véletlenszerű szeszélyére. A filozófia szemléletének megfelelően a materialista ember a véletlenre fogja, vagy a baktériumok, vírusok kizárólagos művének tulajdonítja. A vallásos ember a dogmatikus elvekkel, az isteni elvárásokkal való szembeszegülés megérdemelt büntetésének, az ezoterikus beállítottságú személy pedig a karma törvényéből következő beteljesülésnek tekinti a betegséget.
A betegséget a legtöbben kizárólag testi zavarnak fogják fel, melyet a lehető leghamarabb meg kell szüntetni, hogy aztán továbbra is ugyanolyan helytelenül élhessenek, mint korábban. Igazi gyógyulást tehát nem a tünetek megszüntetése hozhat, hanem a belső harmónia zavarának felismerése és megszüntetése. Ehhez nem elegendőek a tabletták, injekciók, vagy a természetgyógyászat eszközei. Amennyiben a lelki világunkat, érzelmeinket, tetteinket újra harmonikussá tudjuk tenni, úgy sokkal nagyobb az esélye annak, hogy meggyógyulunk.
Ha megértjük a tünetek üzenetét, és meglátjuk bennük a törvényszerűséget, akkor már tőlünk függ, hogy visszaállítjuk-e az egészségünket, mivel a betegség mögött mindig egy megoldásra váró probléma feszül. Természetesen nagyban segíti ezt a folyamatot a minél reálisabb önismeret, amin egész életen át kell, kellene dolgoznunk.
Elfogadta azt a mai társadalom, hogy az öregség együtt jár a betegséggel, pedig ebben is szemléletet kellene váltani. Természetesen vannak óhatatlan kopási – például ízületi – tünetek az évek múlásával, de az időskori betegségek is a hosszú évek alatt felgyülemlett megoldatlan feladatokat, problémákat tükrözik.
Azt gondolom, hogy az emberiségnek el kell hinnie azt a tényt, hogy képes saját magát meggyógyítani. Nem arra gondolok, hogy ne menjünk orvoshoz, ha gond van, hanem arra, hogy ne pusztán áldozatnak tekintsük magunkat. Nézzünk szembe azzal, hogy miért kaptuk a tünetet, és hogyan tudjuk lelki, szellemi munkával, tettekkel támogatni az orvos gyógyító tevékenységét. Nyilván ehhez nagy segítséget jelentene az orvosok hozzáállása abban, hogy sokkal inkább partnernek tekintenék a hozzájuk forduló beteget, nem pedig egy meghibásodott működésű szervezetnek. Tisztában vagyok azzal, hogy egyelőre nincs ehhez megfelelő képzésük és nincs elég kapacitásuk, mivel hősies küzdelmet folytatnak az idő és eszközök hiányával.
Nehéz változtatni a berögzült szemléleten. Az egónk a kényelmet szereti: nehezen változtatunk, szeretjük másra bízni a problémamegoldást. „Itt az orvos, ő ért hozzá.” Ért is hozzá, csak az nem elegendő. A lelkünk szembeszáll az egónkkal és jelez annak érdekében, hogy adjuk fel a kényelmünket és lépjünk. Mindezt a testünkön keresztül teszi, azon keresztül, ami a miénk. Nem az orvosé, nem a társadalomé, hanem a miénk, és ezért elsősorban mi tudjuk szabályozni annak harmonikus működését.