Téli rege

W. Shakespeare, Radnóti Színház
Rendezte: Valló Péter
Szereplők: Bálint András, Pál András, Martinovics Dorina, Nyáry Brúnó, László Zsolt, Gazsó György, Gyabronka József, Vilmányi Benett e. h., Rusznák András, Hajdu Tibor e. h., Schneider Zoltán, Konfár Erik e. h., Dénes Viktor, Sodró Eliza, Kováts Adél, Lovas Rozi, Józsa Bettina e. h.

A Téli rege című Shakespeare művet általában színműnek nevezik, ami azt sugallhatja, hogy a darab semlegesebb stílusban íródott. Pedig hát nem. A Téli regét azért nehéz besorolni valamelyik műfaj alá, mert egyszerre hordozza a dráma, a tragédia és a komédia elmeit. Talán ezért is játsszák kevesebbet a világ színpadai, mint a Shakespeare örökzöld sláger műveit. Számomra azért érdekes a Téli rege, mert stílusában változatos és a látszólag elsősorban szerelmi szálak köré írt történetben Shakespeare filozófiai, pszichológiai, etikai és politikai üzeneteket küld el a nézők számára.

Valló Péter rendező igyekszik megfelelni a nem könnyű feladatnak: egyszerre kell fenntartani a néző figyelmét a bonyolultan szövődő történet megértéséhez, valamint az élet, az emberi viselkedés és lélek rejtelmeinek elemzéséhez. Nekem azért tetszett az előadás, mert Valló hellyel-közzel jó arányban és jó hangsúlyozással rendezte meg a Téli regét. Számomra azért hellyel-közzel, mert rövidebbre vettem volna a comedia dell’arte elemeket, konkrétan a vásári mulatság bemutatását. Ide tartozik még, hogy nekem Lopacseh (Dénes Viktor) szerepe inkább illene egy gyermekszínházi előadásba, aki megszólítja a közönséget: „Szóljatok, ha jön!” Azt is elfogadom, ha a rendező ezekkel az elemekkel a feszültség oldását és a szórakoztatást igyekezett támogatni, annál is inkább, mert nem volt oly mértékben zavaró számomra, hogy gátolta volna az előadás élvezetét.

A Radnóti kisméretű színpadát lehetetlen megtölteni – a számos helyszínt bemutató – díszletekkel. Valló Péter és Peter Sparrow (látványtervező) minimális tárgyi eszközzel is jó kalauzolt minket téren és időn át.
Az közhelyszerű, hogy Shakespeare mindig aktuális, de akkor is így van. Szicília hercege (Pál András) paranoiás szerelmi féltékenysége már következménye annak, hogy – mint számos egyeduralkodóban – ok nélkül elhatalmasodik a bizalmatlanság a hozzá érzelmileg legközelebb állók iránt. Félelme elragadtatja, megszűnik a realitás érzéke és rombol maga körül. Manipulálni kezd, és azokat támadja meg, akiket addig a legjobban szeretett, és akik viszont is így éreztek iránta. A történelem számos példát szolgáltatott erre a tragédiákat okozó emberi viselkedésre. Pál András érzékletesen mutatja be nekünk azt a lelki folyamatot, ahogy az ember a legnagyobb harmónia szétrombolására képes, és azt is, ahogy képes lehet a tényleges és őszinte megbánásra. A környezete el tudja fogadni változását, és megbocsájt neki. Shakespeare sokszor üzeni művein keresztül: tudnunk kell megbocsátani, mert ha nem tesszük, akkor saját lelkünket mérgezzük meg.

A szereplők nagy száma miatt – akik mind jól teljesítettek szerepükben – pár színészt emelek ki. Schneider Zoltán sokszínű játéka újra elvarázsolt. A vígjátéki és drámai elemeket jó arányban, természetes módon használja, viszi a hátán a jeleneteket, néha szó szerint a vállára kapva egy-egy szereplőt.
A mások hatalma kénye-kedve szerint hányódó (sodródó…) lány szerepét alakító Sodró Eliza érzékeny játéka tetszett a legjobban a fiatal női színészek közül.

Érdekes volt látni, hogy az a Bálint András, aki harminc évig igazgatta a Radnótit, hogyan – nem csak játssza, hanem – sugározza a bölcs háttérembert. Narrációjával az Idő szerepében vezet minket az előadás során a sors által alakította szövevényeken keresztül. Bálint András amint belép a színpadra, minimális gesztusaival eléri azt, hogy halk, magyarázó szavait a legnagyobb figyelemmel fogadjuk be. Shakespeare filozofikus gondolatait közli velünk – a narrátor szerepén keresztül -, aki szerintem egyszerre képviseli a Téli regében az időt, az örök érvényű tudást, törvényeket, a sorsot és valamilyen transzcendens felettes erőt.

Kováts Adél – aki átvette Bálint Andrástól a színház igazgatását – a férfiak által sokszor elrontott helyzeteket is túlélő erős, bölcs nőt hitelesen, katartikusan játssza el. Míg Bálint András, a narrátor, az általános igazságokat fogalmazza meg, addig Kováts Adél szerepében a mindennapok erkölcsi igazságaival szembesíti a hatalmaskodó férfiakat. Veszteségei, fájdalmai és szenvedései ellenére ő az első, aki a megbocsátást képviseli, erőt adva ahhoz a nézőnek, hogy bármi nehézség is történik az életben, akkor is érdemes hinni benne.