A sorozatomat két nagyon eltérő körülmények között létrejött és bemutatott „sztalkeresített” Shakespeare előadásról szóló beszámolóval folytatom.
William Shakespeare: Rómeó és Júlia
Kaposvári Egyetem hallgatói (2016)
Ördögkatlan Fesztivál (2017. augusztus)
Rendezte: ifj. Vidnyánszky Attila, Vecsei H. Miklós
Zenei vezető: Kovács Adrián
Osztályvezető tanár: Uray Péter
Szereplők: Benedek Dániel, Dér Mária, Dunai Csenge, Helvaci Ersan Dávid, Herczegh Péter, Horváth Julianna, Kónya Renáta, Mészáros Martin, Nagy Balázs, Nagy Márk, Szabó Nikolett, Szép Domán, Ticz András, Varga Bori
A harmadéves kaposvári hallgatók produkcióját 2016-ban mutatták be, majd később több helyszínen (Gyulai Várszínház, FACT, Ördögkatlan Fesztivál) nagy érdeklődést és sikert kiváltva adták elő a fiatalok. Én az Ördögkatlan Fesztiválon, a Nagyharsány melletti kőbánya szikláin ülve tekinthettem meg a tipikus „ifjúvidnyánszkys-vecseis”, formabontó Rómeó és Júliát.
Már önmagában a helyszín is megadta az előadás egyedi ízét, mivel azon a forró nyári estén a rendezőknek, a színészhallgatóknak egy „csakottcsaknekünk” egyedi produkciót kellett összehozniuk. A mini völgy sejtelmesen megvilágított alkalmi kis színpadát padokon, köveken, szikladarabokon ültük körbe.
A rendezők koncepciója tökéletesen alkalmazkodott ahhoz, hogy egy színi osztály valamennyi tanulója be tudja mutatni tudását, mivel mindenki mindent játszott, jelenetenként más és más volt Rómeó és Júlia. A rendezés egy másodperc üresjáratot sem engedett meg, peregtek az események, az egyik helyzetből a másikban találtuk magunkat pillanatok alatt.
A Beatles zenéje, a mozgások, az egyedi tér kihasználása, a kellékek, a fények tökéletesen támasztották alá a már sokszor látott, de megunhatatlan klasszikus shakespear-i jeleneteket. Azt pedig meg kell szoknunk, hogy Sztalkeréknál figyelni kell, nincs elkalandozás, mert az impulzusok minden másodpercen érkeznek a színpadról vagy – meglepetésszerűen – valahonnan a rendelkezésre álló térből. Na de azért megyünk a színházba, hogy lekössön minket.
Az előadás szinte szétrobbant az energiától, és a rendezők, a színészek azt mutatták be, hogy a szerelem erejét nem lehet semmilyen erőszakos, önös érdekeken alapuló befolyással legyőzni.
Az alkotók ajánlójukban le is írják:
„Hiszel még a szerelemben?
Úgy értem, hiszel-e még a mindent elsöprő, az identitást, a megkövesedett dogmákat, az előítéleteket, a félelmet és talán még a józan észt is felülíró szerelemben? Történet a megmagyarázhatatlan gyűlöletről, melynek csak egy megmagyarázhatatlan szerelem vethet véget.”
Annak a XXI. század modern emberének üzent Ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós közös produkciója, aki hajlamos elnyomni érzelmeit, ítélkezni, túlzottan mérlegelni, „agyalni” az érzéseivel szemben.
Úgy tudom, ez év júniusában mutatták be utoljára a kaposvári végzős növendékek a Rómeó és Júliát.
William Shakespeare: III. Richárd
Nemzeti Színház, Gobbi Hilda Terem (2017)
Fordította és a szövegkönyvet írta: Vecsei H. Miklós
Rendező: ifj.Vidnyánszky Attila
Zene: Kovács Adrián
Szereplők: Trill Zsolt, Eszenyi Enikó m.v., Hegedűs D. Géza m.v., Szűcs Nelli, Trokán Nóra m.v., Dóra Béla m.v., Patkós Márton m.v., Mészáros Martin e.h., Kovács Tamás e.h., Krausz Gergő, Böröndi Bence m.v., Szabó Sebestyén László, Barta Ágnes, Bordás Roland, Berettyán Sándor, Berettyán Nándor, Gyöngyösi Zoltán m.v., Lestyán Attila e.h.
Díjak: POSZT 2017 – Trill Zsolt – A legjobb férfi főszereplő-díja
POSZT 2017 – Gyöngyösi Zoltán – A legjobb 30 év alatti férfi színész-díja
Nagy figyelem és érdeklődés övezte tavaly a Sztalkeresek első Nemzeti Színházas bemutatóját. Sok előzetes nyilatkozatot adtak, főleg Vecsei H. Miklós, aki ez alkalommal is rendesen belenyúlt az eredeti szövegbe. Külön pikantériát adott a bemutatónak több körülmény. Ifj. Vidnyánszky az apja által irányított színházban először rendezett. A három, már nem fiatal (elnézést) főszereplő személye: Eszenyi Enikő, aki jelenleg igazgatója, Hegedűs D. Géza, aki tanára volt ifj. Vidnyánszky Attilának és Vecsei H. Miklósnak, valamint a címszereplő Trill Zsolt és Szűcs Nelli, akik a Nemzeti Színház vezető és korunk legjobb színészei közé tartoznak.
Forrás: Nemzeti Színház web oldala
A koncepció az, hogy a darabban a tényleges hatalom birtoklóit idősebbek, valamennyi többi szerepet pedig a fiatal generáció képviselői alakítják. Vecsei H. Miklós írásából idézek, mivel nála pontosabban nem tudom megfogalmazni az előadás alapvető gondolatiságát:
„Richárd figuráját szokás machiavellista, amolyan modernkori diktátor-előképként értelmezni. Szerintünk ennél összetettebb ez a shakespeare-i figura, már csak azért is, mert a Vas István fordításában híressé vált „Úgy döntöttem, hogy gazember leszek”, az eredetiben úgy hangzik, hogy „I am determined to prove a villain”, azaz determinálva vagyok arra, hogy gonosz legyek.
Tehát cselekedeteinek mozgatója nem egy szabad, unalomból fakadó elhatározás, hanem egy olyan világ, amelyben „nem lehet más, csak a gonosz.”
Ez a mi valódi kérdésünk.
Nem az, hogy miért lesz ilyen gonosz az ember, hanem hogy milyen világ az, amelyben ilyen gonosszá válik.”
Forrás: Nemzeti Színház web oldala
A rendezés ez esetben is igazi „ifjvidnyánszkys”: a jelenetek erőteljesek, a színészvezetés, a sok mozgás, tánc, zene, fények együtthatóival tökéletes összhangban van az ízlésesen aktualizált Vecsei-féle szövegkönyv. Megértem viszont azt, ha egyes nézők az impulzusok mennyiségét sokallják, főleg akkor, ha nem ismerik előre az igencsak fordulatos történetet és a történelmi hátteret.
Trill Zsolt a címszerepben egyszerűen zseniális. Nem véletlenül hozta el a POSZT díját. A legtermészetesebb eszközökkel úgy hat, mint korunk színészei közül kevesen. Nem tagadom, nekem ő az egyik kedvenc színészem.
Hegedűs D. Géza fő jelenetében olyan jelenléttel bír a színpadon, hogy ha felidézem a már több mint egy éve látott előadást, akkor újra és újra eszembe jut.
Forrás: Nemzeti Színház web oldala
A szövegértelmezés és a rendezés a gondolkodó huszonévesek felkiáltó jele a náluk idősebbekhez. Álljon itt még egy Vecsei gondolat az előadásról:
„Miért a III. Richárd? Mi, a rendszerváltás utáni generáció tagjaiként, gyerekkorunk óta hallgatjuk, hogy milyen jó, hogy mi „békében” élünk. Mi ebből a békéből nem sokat érzékelünk. Egyáltalán nem tűnik emberinek, sem őszintének, sem nyugodtnak a környezet.”
Mindenkit csak dicsérni tudok, aki részese ennek az előadásnak.
Csizmadia Attila
Kapcsolódó írásom: