Sztalkeréknál jártam 1. rész

Nem kell bemutatni a színházi világot napra készen követőknek a fiatal színészekből álló Sztalker Csoportot, melynek tagjai már sok sikeres és népszerű előadást hoztak létre.

Nagy örömömre szolgál, hogy megjelent egy olyan színházi generáció, amely bátran, kreatívan vállalkozik, kezdeményez, és nem utolsósorban beviszi a színházba kortársaikat, miközben bármely évjáratú nézőhöz képesek szólni.
Az ifj. Vidnyánszky Attila-Vecsei H. Miklós vezette csapat által, az elmúlt pár évben létrehozott produkciókat igyekeztem figyelemmel követni.

Ifj. Vidnyánszky Attila és Vecsei H. Miklós szerepeiről már eddig is beszámoltam (Hamletek, Mondjad, Atikám, Hippolütosz, Körhinta, Vándorszínészek). A többi őket érintő előadásról összefoglaló jelleggel, több részben írok. Nem abban a sorrendben teszem, ahogy a bemutatók voltak, hanem ahogy megtekintettem az előadásokat. Egy csokorban adom át tehát a benyomásaimat „Sztalkerékről”, és igyekszem valamiféle koncepcionális és fejlődési tendenciát is felfedezni munkájukban.

Szigligeti Ede – Vecsei H. Miklós – Kovács Adrián: Liliomfi
Budaörsi Latinovits Színház
Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila
Dramaturg: Vecsei H. Miklós
Zene: Kovács Adrián
Átdolgozók: Vecsei H. Miklós, ifj. Vidnyánszky Attila
Szereplők: Spolarics Andrea, Ilyés Róbert, Bregyán Péter, Waskovics Andrea, Rujder Vivien, Szabó Sebestyén László, Böröndi Bence, Vecsei H. Miklós, Gyöngyösi Zoltán, Figeczky Bence, Dóra Béla.
Az előadás 2016-ban a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) két díjat is elnyert.

A Liliomfi előadás stílusát ifj. Vidnyánszky Attila elvitte abba a XIX. századi korba, amelyben a történések folytak és az országot szekérrel járták be a vándorló, egyik napról a másikra élő színi társulatok (lásd: Vándorszínészek című filmről készült ajánlómat.) Az ötlet nagyszerű, mivel a vándorszínészek jelentős szerepet kapnak Szigligeti Ede darabjában. A korabeli színjátszás még számos elemet hordozhatott a comedia de l’arte stílusjegyeiből, amelyek a budaörsi előadásban is megjelentek.

A nézőtéri bejáratnál maguk a szereplők fogadtak és ültettek le a sajátosan berendezett játéktérre, amelyben szinte testközelben találtam magam a színészekkel. Az előadás első pillanatától kezdve belekerültem egy sodró, minden másodpercben verbális, mozgásos és zenei impulzusokkal teli vásári komédiába. A nagy sikerű 1954-es film jellegéhez meg sem próbált idomulni Vidnyánszky és Vecsei. Nagyon helyesen, hiszen ettől lett egyedi a produkció.
Vecsei H. Miklós rendesen átírta Szigligeti művét. Telerakta nyelvi és aktuális poénokkal. Azt azért el kell mondani, hogy aki esetleg nem ismerte a történetet, annak nem lehetett könnyű követni az eseményeket. Én ismertem, tehát élveztem a Vecsei-féle sziporkázó szójátékokat és az Ifj. Vidnyánszky-féle tempót.

A teret minden irányban rengeteg mozgással töltötték be a színészek. Hol előttünk, hol a hátunk mögött, hol a falon kinyíló ablakban jelentek meg. A zene és az ének is szerves részeként támasztotta alá a felpörgetett, vérbő komédiázást. Ifj. Vidnyánszky előszeretettel használja valamennyi előadásában az összművészeti elemeket, természetesen változó mértékben és formában.

Ifj. Vidnyánszky Attila, ha teheti, nagy számban szerepelteti kortársait úgy, hogy néhány rutinos színész is támogatja az előadást. A „budaörsiek”, Spolarics Andrea, Ilyés Róbert, Bregyán Péter és Böröndi Bence jó oszlopai az előadásnak, miközben a fiatalok repítik előre az előadást az egyik mozgalmas jelenetből a másikba. Közülük nem is emelek ki senkit, mert az idő távlatából is úgy idézem fel a Liliomfit, mint egy igazi csapatmunka eredményét.

Elképesztő mennyiségű ötlet és munka van ebben a darabban. Azzal együtt úgy érzem, hogy a poénok és impulzusok mennyisége, a hirtelen váltások szerintem azt is okozhatják, hogy a nézők egy része elveszíti a fonalat. Természetes számomra az, hogyha fiatal alkotók teret kapnak, akkor mindent ki akarnak nyilvánítani abból, amit az adott mű kihoz a lelkükből, szellemükből. Az ilyen nagymértékben kreatív emberekből pedig bőségesen dőlnek az ötletek. Ez így van jól. A koncepció szerintem jó, de talán „a kevesebb több” elve ez esetben is igaz lehet. Jó látnom azonban, hogy a letisztulási folyamat megindult az alkotó csapatban, amelyről a későbbi munkáikról szóló írásaimban olvashattok.

Még megy a Liliomfi Budaörsön, nézzétek meg.

Mihail Bulgakov: Iván, a rettenet
Radnóti Színház
Bulgakov színdarabját átírta: Vecsei H. Mikós
Rendező: ifj. Vidnyánszky Attila
Díszlettervező: Pater Sparrow
Jelmeztervező: Vecsei Kinga Réta
Dramarturg: Garai Judit
Zene: Kovács Adrián
Szereplők: László Zsolt, Martin Márta, Rusznák András, Petrik Andrea, Molnár Áron, Pál András, Schneider Zoltán, Gazsó György, Sodró Eliza, Gyöngyösi Zoltán, Figeczky Bence, Olasz Renátó (azóta Vilmányi Benett), Konfár Erik.

Nem kis lehetőséget kapott Kováts Adéltól az ifj.Vidnyánszky-Vecsei testvérek-Kovács Adrián négyes, hogy szabadon bemutassák az általuk képviselt stílust. A Radnóti társulatát rendezte ez esetben ifj. Vidnyánszky Attila, tehát nem hozta fiatal csapatát, mint később a nemzetis III. Richárdban. A radnótisok nagy élvezettel adták át magukat a sokszor abszurdig elmenő stílusnak. László Zsolt mindig erős jelenléttel van a színpadon, a kettős szerepében hatásosan jelenítette meg a történelem során újra és újra feltűnő őrült diktátort.
Vecsei ezt a művet is – teletűzdelve humorral – átírta, sokszor sziporkázó nyelvi fordulatokkal szórakoztatva a közönséget. Bulgakov stílusára remekül ültette rá a modern szöveget.

Ifj. Vidnyánszkynak jól áll Bulgakov, mert az abszurd, pergő és sziporkázó ötleteivel tökéletesen mutatja be azt, hogy a valóság és a bulgakovi vad képzelet egyáltalán nem áll messze egymástól, mivel a hatalomtól megrészegült ember bármire képes. Ezt a sajnálatos tényt az emberiség egyes tagjai a történelem során számos esetben igazolták. A gyors váltások során szinte kapkodjunk a fejünket, nem könnyű követni Vidnyánszky tempóját. Talán ez esetben is elég lett volna a kevesebb, de ha sikerül felvennünk a rendezés ritmusát, akkor tökéletesen belekerülünk abba a gondolati és abszurd világba, amit Bulgakov be akar nekünk mutatni.

Ifj. Vidnyánszky Attilának nagyon fontos a színpadi mozgás. Színészei nem csak a szöveg, a szokásos gesztusok által hatnak. Megmozdítja, megdolgoztatja őket. A fiatal rendező a sokat emlegetett összművészeti (zene, mozgás, effektek) elemek együttesével éri el azt, hogy egy másodpercre sem hagyja a nézőket kiesni az előadás sodró és pergő ritmusából. Elképesztő energia jön le a színpadról, ami jellemzője és védjegye Sztalkeréknak.

Nem látom a Radnóti őszi műsorában a két éve bemutatott előadást, de még előfordulhat, hogy újra műsorra kerül. Ha így lesz, akkor menjetek, nézzétek meg.

Csizmadia Attila

Kapcsolódó írásaim:

Hippolütosz

Mondjad, Atikám!

Háború és béke

Hamlet(ek)