Online előadás Temesvárról – Amor Omnia

Online megtekinthető a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Amor omnia produkciója két bolgár rendező, Peter Pashov és Zheni Pashova csodálatos víziója, mely az örök témának, a szerelemnek a különböző formáit jeleníti meg. Szép és különleges az előadás.

A nonverbális előadásban az ember és környezetének a kapcsolata hangsúlyozódik ki, továbbá bebizonyosodik ismét, hogy a szerelem, mint érzés, nemcsak szavakban fejezhető ki.
Az árnyjátékokban és mozgásban gazdag, etűdszerűen építkező előadás varázslatos képi világát Cári Tibor zenéje egészíti ki, mely gyakran a színészek előadásában hangzik el, így az Amor omnia egy igazi csapatmunka eredménye, melyben a különböző eszközök és formanyelvek arányosan lettek kikeverve azzal az érzelmi és érzéki gazdagsággal, amely a szerelemre, a férfi és nő közötti változatos kapcsolatokra jellemző.

Zheni és Peter Pashov a szófiai Nemzeti Színház- és Filmművészeti Akadémia professzorai, továbbá a szófiai Atelie 313 Bábszínház irányítói. Számos külföldi meghívásnak tettek eleget: dolgoztak Horvátországban, Szerbiában, Magyarországon és az Amerikai Egyesült Államokban is, Romániában azonban most rendeznek először, reményeik szerint azonban munkájukkal egy gyümölcsöző kapcsolat alakulhat ki a bolgár és a romániai színházak között. Mindkét rendező nagyban hozzájárultak a bolgár bábszínház megújulásához, új formájú és típusú bábjaikkal, különleges fény- és árnyjátékaikkal, melyekben a hangsúly az ember és különböző tárgyak viszonyán van, egyedi stílust dolgoztak ki. Diákjaikkal tíz-tizenöt éve kísérleteznek ezen a téren és ennek eredményeképp sikerült kidolgozniuk az úgynevezett „vizuális, szegény színházat”, melynek alapvető feltétele, hogy kevés díszlet és kellék látható a színpadon, a hangsúly az egyszerűségen és a látványon van. A rendezőpáros egy-két hetes workshoppal szokta kezdeni a munkát, a temesvári magyar társulat esetében pár nap azonban elég volt a felkészülésre és a különböző technikák elsajátítására.

Erre kattintva elindul az Facebook Watch alkalmazásban:

AMOR OMNIA – Peter Pashov − Zheni Pashova

Forgatókönyv és rendezés: Peter Pashov − Zheni PashovaJelmeztervező: Albert AlpárZeneszerző: Cári TiborSzereposztás: Kiss Attila, Kocsárdi Levente, László Pecka Péter, Lőrincz Rita, Magyari Etelka, Molnár Róbert, Molnos András Csaba, Szilágyi Ágota, Tar Mónika, Tankó Erika, Nagy Sándor, Oláh Anikó Katalin, Vass RichárdBemutató időpontja: 2009 február 21Előadás időtartama: 1h 35'

Közzétette: Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház – 2020. április 2., csütörtök