Mondjad, Atikám!

József Attila est, monodráma
Vígszínház Házi Színpada, most már Pesti Színház
Írta, rendezte és még el is játssza: Vecsei H. Miklós
Az elhangzó József Attila verseket József Attila írta 🙂
Látvány: Vecsei Kinga Réta

Nagyot vállalt Hasi. Féltettem. Nem az elődök – Latinovits, Jordán, Hobó stb. – miatt, hiszen jönnie kell a frissnek, az újnak. Hanem mert egy ilyen hosszúságú monodrámához sok minden kell, amitől működik, amitől hat: egyedül a színpadon, nem csak a verseket adta elő, hanem saját szöveg is stb. Mindezt 25 évesen.

Igen, Hasi bátor volt. Nem egy szerkesztett szavaló estet adott elő nekünk valamilyen tematika mentén, hanem belement József Attila lelkébe úgy, hogy a sajátját is kirakta elénk. Ez a bátorság. Terápiát tartott magának és nekünk, a nézőknek. A krisztusi stációkon égette át a költő zseninek, József Attilának a sorsát. A Vecsei Miklós által megírt előadás érzékeltette velünk, hogy József Attilának a verseit ugyan istenítette a környezete, az irodalmi elit, de mint emberrel nem tudtak mit kezdeni a legnagyobb igyekezetük ellenére sem. Mert József Attila nemcsak mint költő volt zseni, hanem – mint a világ finom érzékelője – szinte transzcendens képességekkel rendelkezett. Átlátott mindenkin és mindenen. Ezt a terhet nem tudta elviselni. Legkevésbé azt, hogy saját magán is átlátott. Mint Latinovits. József Attila nem tudta magát becsapni, mint ahogy az emberek jelentős része önvédelemből teszi ezt. Hasi nagyon közel hozta hozzánk József Attilát és saját magát.
Vállalta, hogy bő két órában lelkére veszi a keresztet. Ez az igazi színészet. Nem volt semmi megúszás. Ha néha egy-egy kiszólása kissé modorosnak tűnhetett, az sem volt zavaró, mert mind ilyenek vagyunk – a legnagyobb őszinteségi törekvéseinkben is önkéntelenül nyúlunk az álarcért, ami mögé sokszor bemenekülünk. A humort és az öniróniát is nagyon jó érzékkel helyezte el az előadásban.

Hasi bizonyítékot mutatott arra, hogy a biológiai életkornak vajmi kevés köze van az ember tényleges szellemi korához. Hasi 25 éves. Csak? Már? Mindkettő. József Attila egy bölcs öreg szellemiségével rendelkezett, de a lelke gyermeki maradt, mert nem tudott túllépni a világ polaritásán, azon a közhelyen, hogy a földi lét tele van rosszal. Ezt is megmutatta nekünk az előadás. Olyan érzésem van, hogy Hasi ebben az előadásban a saját lelke felnőtté válásának kemény stációit írta ki magából. Mindezt József Attila sorsán, versein keresztül.
Hasi mindent megtett annak érdekében, hogy ne tuszkolják be őt a szépfiú szerepbe. Az előadás végére már teljesen lepusztította arcát, haját, ruháját. Elhittem neki, hogy ebben a két órában ő József Attila. Elhittem neki, hogy ő, Vecsei H. Miklós is egy esendő, sérülékeny ember, aki a saját életében végigjárja a maga aktuális stációit. Mint mindnyájan.

A színpadi látvány – mely húga, Vecsei Kinga Réta tervei alapján született meg – elemei, a tárgyi eszközök, a fények, a hangok használata is jó arányban, jó ízléssel támogatták a sokszor súlyos mondatokat.
Talán annyit muszáj leírnom kéretlen tanácsként, hogy körülbelül 20 perccel volt hosszabb az előadás, mint amit még a nyitottabb néző is be tud fogadni egy ennyire tömény, nehéz és fájdalmas impulzushalmazból. Az utolsó stációk, az öngyilkosságig való eljutás bemutatása már szerintem hosszúnak tűnt. Nem Hasinak. Ő bírta, mert energiában nincs hiánya, de a nézők jelentős része nem így van ezzel. Főleg egy ennyire zárt, sűrűn betöltött térben, mint a Házi Színpad.

Mire ez az írás megjelenik, az előadás már a lényegesen nagyobb színpaddal és nézőtérrel rendelkező Pesti Színházba került át. Azt gondolom, hogy a nagyobb térben nehezebb lesz azt az intim lelki szférát létrehozni, mint a kis teremben, viszont lehet, hogy a nézők több „Levegőt!” kapnak, és az előadás hossza már ideálisabban fog hatni.

Csizmadia Attila

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük