Mindössze az elmúlt 3 évben kerültem közelebb a kortárs tánc világához. Sajnos addig elment mellettem a művészetnek ez a fontos megnyilvánulási formája. Abban a tévhitben éltem, hogy úgysem köt le, mert nem értek hozzá. Hangsúlyozom, hogy továbbra sem tartom igazi értőnek magam a tánc témájában, és ha ebben az írásomban bárki hiányos információt, vagy nem pontos megfogalmazást talál, kérem, ne kövezzen meg.
Ahogy egyre több előadást láttam, úgy nyílt meg előttem a mozgásművészetnek ez az elképesztő módon színes világa. Meglepve tapasztaltam, hogy milyen sok táncos milyen sokféle csoportosulási formában űzi ezt a csodálatos művészi tevékenységet: nagyszínházi vagy önálló társulatban, egy-egy neves táncos, koreográfus vezetése alatt vagy alkalmi előadásra összeállva. A teljesség igénye nélkül néhány példa: Magyar Nemzeti Balett, Szegedi Kortárs Balett, Pécsi Balett, Győri Balett, Közép-Európa Táncszínház, Budapest Táncszínház, Frenák Pál Társulata, Bozsik Yvett Társulata, Duda Éva Társulata, TranzDanz, Mándy Ildikó Társulata, Hód Adrienn (Hodworks), Grecsó Zoltán, Goda Gábor, Feicht Zoltán koreografálta előadások. Budapesten több olyan kulturális tér van, ahol rendszeresen találkozhatunk a kortárs tánc képviselőivel: Trafó, Bethlen téri Színház, Jurányi, MU Színház, MOMKult, MÜPA, Várkert Bazár stb.
A populárisabb, nagyszínházi látványvilággal megtámasztott előadások telt házzal mennek, a kisebb játszóterek kísérletező előadásaira pedig inkább a belterjesség igaz. A nézők elsősorban a tánc világából vagy ismeretségi körből érkeznek, így a táncosok sokszor a szakmai szemek kereszttüzében adják elő produkciójukat.
A kortárs tánc előadásoknál feltűnt, hogy egyre inkább mennek át összművészetbe, ahogy a mai színház is viszont. Megszólalnak a táncosok (!), vagy színészek szöveges részekkel támogatják a műsort, és a vizuális, fény- és mozgóképes effektek intenzív használata nagyon jellemző. A tánc legfontosabb eleme, a kísérőzene nem minden esetben hangjegyek egymásutániságát jelenti, hanem sokszor zörejekre, zajokra, digitális hangeffektekre történik a mozgás. A táncos művészi megnyilvánulás fontos eleme lett a mimika, tehát nemcsak a test, hanem az arc kifejezőereje is a hatáskeltés fontos része. Ez a sokszínűség, a kísérletezés széles lehetősége egyre több nézőt vonz az alternatív előadásokra.
A koreográfusok – jogos igényként – fontosnak tartják, hogy a rendelkezésre álló művészi eszközeikkel naprakészen üzenjenek napjaink negatív társadalmi jelenségeiről. Több műsor megtekintése után viszont feltűnt az, hogy – nem sok túlzással – előre meg tudnám írni korunk tánc előadásainak ajánlóját: „A modern kor elidegenedett emberének világát mutatja be… A csoportban, közösségben magára maradt ember… A lelki problémákkal küzdő ember belső vívódásainak kivetülése… A férfi és a nő harca a párkapcsolatban… Az agresszív és embertelen világ… stb.” Kevés olyan előadást láttam, amely nem ragadt le a néző lelkének földbe döngölésénél, hanem „megengedte” nekik a katarzis érzését is. (Erről a jelenségről A művészetről című írásomban bővebben fejtem ki véleményemet.) A megfigyelésem nem azt jelenti, hogy az előadások nem adnak komoly és mély élményt, ezért szólok azokhoz az írásommal, akik – hozzám hasonlóan – nem fordítottak korábban kellő figyelmet a kortárs táncra és balettre.
Fontos tudnunk azt, hogy a kortárs tánc előadásokat nem lehet pár alkalomnál többször „eladni” a rétegközönség kis létszáma miatt. Van, hogy néhányszor lehetséges csak előadni egy produkciót, miközben elképesztő mennyiségű energiát, fizikai, lelki és művészi munkát raknak bele a táncosok és az alkotók. Tiszteletreméltóan elkötelezett művészek nélkül nem működne ilyen magas szinten a kortárs tánc.
Menjetek, nézzétek a kortáncot. Megéri.
Csizmadia Attila
Kapcsolódó írásom: