Körhinta

Írta: Sarkadi-Fábri-Nádasy-Vincze
Nemzeti Színház
Rendező: Vidnyászky Attila
Koreográfus-társrendező: Zsuráfszky Zoltán
Főszereplők: ifj. Vidnyánszky Attila, Waskovics Andrea, Szűcs Nelli, Varga József, Farkas Dénes

Már három éve játsszák a Nemzetiben a Körhintát. Nemrég alakult úgy, hogy megnéztem. Toltam el magamtól, mert a „filmből színház” nem mindig jön össze. Sarkadi Imre remek regénye elsősorban a híres filmváltozat miatt jutott el sokunkhoz. Tudtam, hogy néptáncos elemekkel van tarkítva ez az előadás, és volt sajnos előítéletem ezzel kapcsolatban is. Ráadásul nem volt a szereposztásban Cserhalmi György, mert még lábadozott a műtétje után. Jó, hogy legyőztem magamat, mert az előadás nagyon tetszett. A néptáncosok szerves részei voltak az adaptációnak, számomra nem volt felesleges „magyarkodás”. Vidnyánszky Attila rendezésében az összművészeti elemek – próza, színjátszás, tánc, mozgások, ének, díszlet – jó ízléssel és arányban jelentek meg a színpadon.

A „kisVidnyánszky” (ifj. Vidnyánszky Attila) játékán érződött, hogy övé a szerep. Hitelesen, jól játszott. Az ő generációjának az összművészeti elemek alkalmazása már természetes. Jól mozgott a különböző műfajokban: játszott, énekelt, táncolt, mindezt nagyon kifejezően. Az előadás során egyszer sem jutott az eszembe, hogy „na, ez is azért van itt, mert az apja…” Több szerepben láttam őt nagyon jól, őszintén, hitelesen játszani. Erről más írásomban olvashattok még.

Farkas Dénes – aki már az Alföldi korszakban is „nemzetis” volt -, hozta az erőteljes, de ebben a szerepében a kiszemelt nővel mégis sután bánó férfit. Farkas Dénest már több meggyőző alakításban láttam. Tud férfi lenni, ami egyre ritkább a színpadokon. Reméljük, előbb-utóbb országosan is megismerik a nézők. Persze, tévés sorozatszerep nélkül nehezen… Róla is olvashattok más ajánlásomban.

Waskovics Andrea a feje fölötti döntéseket elutasító, az akaratát átvivő, határozott, XX. századi nőt tökéletesen formálta meg. Nekem hiányzott a játékából valamivel több nőiesség.
Szűcs Nelli természetes szerepformálása erős eleme volt a darabnak. Ő ma az egyik legjobb színésznőnk. Miért nem jut több filmszerephez?
Varga József is nagyon jó volt, egyszer sem jutott eszembe az, hogy „miért nem a Cserhalmi”. Elnézést kérek tőle ezért az előítéletért, de én most láttam őt először színpadon. Nagyszerű színész.

Aki látta a filmet és/vagy olvasta az eredeti Sarkadi Imre regényt, az ne számítson arra, hogy egy az egyben meg fog jelenni a múlt század ötvenes éveinek kora és a teljes történet. A dramaturg és a rendezők a szerelmi szálra koncentráltak, és inkább érezhettük azt, hogy még a kommunizmus előtti korban vagyunk, mint az alatt. Számomra így is egész volt ez az adaptáció. Nem volt hiányérzetem.

Jó volt látni, hogy a magyar néptánc milyen erővel és művészi hatással képes támogatni egy színházi előadást. Ahogy azt is, hogy Zsuráfszky Zoltán koreográfus-társrendező munkája milyen természetesen mutatja be a régi és a változóban lévő férfi-női viselkedési formákat.

Valahol korábban olvastam egy kritikában a „Gulaschsuppe” jelzőt erre az előadásra. Én akkor egy másik színdarabot láttam. Nincs ebben a rendezésben magyar nóta, meg „azaszépazaszépakinekaszemekék” sem. Ami van, az autentikus néptánc és népdal. Kinek árt ez? Jó, én egy elemet kihagytam volna: az ostorcsattogtatást, de annak is volt megmagyarázható szerepe.
Ajánlom mindenkinek a Körhinta előadást, azoknak is, akikben esetleg bármiféle  előítélt dolgozik.

Csizmadia Attila