Örkény Színház
Thomas Mann regényéből a színpadi adaptációt írta: Gáspár Ildikó
Rendező: Ascher Tamás és Gáspár Ildikó
Díszlet: Izsák Lili
Jelmez: Szlávik Júlia
Zene: Kákonyi Árpád
Szereplők: Polgár Csaba, Patkós Márton, Gálffi László, Epres Attila, Csuja Imre, Znamenák István, Vajda Milán, Kerekes Éva, Tenki Réka, Zsigmond Emőke, Pető Kata m.v., Jéger Zsombor, Takács Nóra Diána, Kókai Tünde, Ficza István, Nagy Zsolt, Novkov Máté, Máthé Zsolt, Dóra Béla, Szathmáry Judit m.v., Murányi Márta m.v.

Forrás: Örkény Színház web oldala
A nem szokványos előadáshossz miatt halogattam a József és testvérei előadás megtekintését, de éreztem, hogy nem hagyhatom ki. Jól tettem, hogy végigültem a nettóban körülbelül négy órás színdarabot.
Számos esetben érzem azt, hogy egy produkció – legyen az színházi, vagy mozi – negyedóra, húsz perccel hosszabb, mint ahogy nekem jól esne, vagy azért mert leül, vagy azért mert túlragozz egy helyzetet, témát. Az extra hosszúságú József és testvérei megtekintése közben egy másodpercig sem éreztem ezt, sőt.
Az, hogy a világirodalom egyik leghosszabb és legzseniálisabb regényfolyamát igyekszik valaki a színpadra átírni, már önmagában nagy bátorság. Nagyon jó, hogy Gáspár Ildikó nem félős.

Forrás: Örkény Színház web oldala
A bibliai, ótestamentumi történet alapján Thomas Mann által megírt monumentális regényt Gáspár Ildikó úgy adaptálta színpadra, hogy meghagyta az író egyedi, sokszor ironikus és mégis bölcs alapanyagát, miközben nagyon is maivá tette. A korunkra, az aktuális politikai és társadalmi helyzetre vonatkozó utalások jó ízléssel és bátran jelennek meg az adaptációban. Vonatkozik ez a rendezésre is, melyet Ascher Tamás és Gáspár Ildikó közösen végeztek. A díszletekben és a jelmezekben az ókori hangulat és a korunkra vonatkozó jellegzetességek jó arányban, egymást kiegészítve keverednek egymással.
A közönség felé ki-kiszóló, narratív magyarázatok tökéletesen segítik a mű megértését, nem hagyják, hogy a néző elveszítse a bonyolult és sokfelé ágazó történet fonalát. Az élőzene hozzáad az előadáshoz, nem vonja el a figyelmet a szövegről, mint sok más összművészeti elemeket használó rendezés esetében. Ki kell emelnem, hogy az Örkényes színészek minden szavát lehetett érteni, ami alapvető szerintem a színházban, de nem természetes manapság. A színészek tiszta artikulációja, a szövegek elmondására hagyott elég idő és a jó hangosítás biztosították ezt.

Forrás: Örkény Színház web oldala
Thomas Mann az emberi lét rejtelmeinek kérdéseire, az egyedi és kollektív sorsok ok-okozati összefüggéseire, a szeretet, a hit, a megbocsájtás, a kitartás erejére mutat rá úgy, hogy egyszerre nagyon is földi és egyúttal spirituális a szemlélete. Gáspár Ildikó munkáján a mű sokrétűsége átsugárzik.
A monumentális előadásban az Örkény társulat szinte teljes tagsága részt vesz – Pető Kata vendégművésszel megerősítve -, úgy hogy mindenki több szerepet is vállal. Nehéz bárkit is kiemelni. A Józsefek – Patkó Márton és Polgár Csaba – elképesztő erővel és finomsággal, intelligenciával, humorral viszik a hátukon az előadást úgy, hogy Polgár Csaba még az ifjú Jákobot is megszemélyesíti. A „Józsefekről” korábbi főszerepeik kapcsán már írtam részletesebben (lásd: Kapcsolódó írásaim).

Forrás: Örkény Színház web oldala

Forrás: Örkény Színház web oldala
Gálffi László, Znamenák István, Kerekes Éva, Csuja Imre, Epres Attila minden szerepükben kiválóak. A fiatalabbak – többek között Tenki Réka, Zsigmond Emőke, Pető Kata, Vajda Milán – is éretten, jól teljesítik feladatukat. Külön ki kell emelnem Jéger zsombort, aki zseniális a fáraó szerepében. Az ajánló elején valamennyi színészt felsorolok, akik részesei ennek a nagyszerű színdarabnak.
Az egész előadás, Polgár „József” Csaba végszavai, valamint a hatásos utolsó jelenet biztosítják a katarzis magas fokát. A pár másodperces csend a közönség soraiban és a felcsattanó, hosszú taps is ezt bizonyítja.

Forrás: Örkény Színház web oldala
Az elmúlt években sok-sok színházi produkciót láttam. Számomra az Örkény Színház József és testvérei az egyik legjobb. Ha nem a…
Nem kérdés, nézzétek meg, amíg repertoáron van.
Csizmadia Attila
Kapcsolódó írásaim: