Jazzkéz § Whisky

Spirita Társulat
Bethlen Téri Színház
Írta és rendezte: Egressy G. Tamás
Látvány: Galkó Janka
Szereplők: Krausz Gábor, Nagy Kata, Nádas Gábor Dávid, Egressy G. Tamás, Seres Dániel, Kocsis Fülöp Soma, Vincze Erika, Czibere Krisztián, Fejér Máté, Galambos Zsófia, Harsányi Lea

Egyedi és elgondolkodtató darabot hozott létre a Spirita. Írta és rendezte az az Egressy G. Tamás, aki a Társulat vezetője és szellemi atyja. Tamásnak megvan az egyedi és markáns szemlélete, látásmódja, stílusa. Direkt nem írom, hogy „kora ellenére”, mert bizonyos alap bölcsesség szerintem nem korfüggő. (Lásd a korábbi színházi írásaimat a harminc alatti színész, író és rendező nemzedékről.)


A Jazzkéz § Whisky „sok az egyben”. Egyszerre személyes hitvallás a színházról, a művészetről, az emberi kapcsolatokról, korunk elmagányosodott világáról, egoizmusáról, lelki problémáiról, a kapcsolati és elköteleződési nehézségekről. Egressy a főszereplő (Krausz Gábor) gondolatain, vívódásain, hullámzásain, lelki gyötrelmein, élethelyzetén keresztül filozofál, pszichologizál és esztétizál, miközben a nézők egy csőd szélén álló színházi társulat válságban lévő életébe láthatnak bele.

Az előadás vígjátékszerűen indul, megjelenítve – Molier-i és parodisztikus módon – az egyes tipikus társulati karaktereket, de ahogy haladunk a történetben, váltogatják egymást a humoros, az ironikus, a melankolikus és a drámai hangulatok. A karakterek is egyre árnyaltabbá, életszerűbbé válnak. A darabbéli színház a Szentivánéji álom bemutatójára készül. Egressy beleszövi Shakespeare művének alapkoncepcióját: a valóság és az álomvilág elmosódását.


Néha érezhetjük azt, hogy túl sok mindent akar az alkotó belezsúfolni a kilencven percbe. Mintha Egressy az eddigi életének, tapasztalatainak összegző szellemi és lelki esszenciáját adná át, de hiszem, hogy követhető és befogadható a tehetséges alkotó műve, amit hatásosan, a figyelmet fenntartva rendezett meg.

A katarzis nem az előadás végén érintett meg, hanem közben, elszórtan voltak olyan pillanatok, amelyek előhozták a részemről elvárt érzést. (Lásd a Művészetről szóló korábbi írásomat.) Igen, lehet, hogy a végén otthagy minket az „Ez van, de akkor most mi van?” hangulattal Egressy, de ha belegondolunk, a darabban – melankolikus felhangjai ellenére – fel-felsejlik az életigenlés is, az, hogy ez a földi lét mégis csak van valamiért. Az, hogy mit kezdünk vele, abban már ott vannak a döntéseink, az, hogy hagyjuk-e, hogy elrántsanak minket a lehúzó körülmények, vagy igyekszünk kezdeni magunkkal valamit. (Lásd Akarat. Szabad egy táncra? című korábbi írásomat.)

Krausz Gábor – a teljes válságban lévő – dramaturg szerepében a lelki és szellemi vívódásokat, gyötrelmeket érzékenyen és hitelesen, természetesen adja át. A többi szereplőt is csak dicsérni tudom, „átjött” a színpadról a tehetség, a rengeteg és precíz munka. A kellékek, a zene és a látvány arányosan és jól támogatták a történetet, a játékot és az előadás üzenetét. Egyszerre hatásos, érzékeny, egyedi. Ajánlásra méltó előadást láttam.

Kapcsolódó írásaim:

Akarat. Szabad egy táncra?

A művészetről

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.