Hippolütosz

Euripidész: Hippolütosz
Nemzeti Színház
Rendező: Zsótér Sándor
Szereplők: Trokán Nóra mv., ifj. Vidnyánszky Attila mv., Kristán Attila, Mátyássy Bence, Mátyássy Kála Cecília, Mátyássy Bátor László, egy fehér ló

Az ókori görög dráma a színházi műfaj, a szavak és színészi gesztusok összhangjának alapja. Erre szolgált újabb bizonyítékul Zsótér Sándor rendezése, a Hippolütosz.

Azok a görög drámák, melyek fennmaradtak a mai kornak, mély bölcsességet, tudást, az emberi lélek és szellem örök törvényszerűségeit közvetítik számunkra. Nem véletlen, hogy az ókori színjátszás szinte teljesen eszköztelen volt: díszletek, összművészeti hatáskeltés nélkül pusztán az elénk rakott emberi élethelyzetekkel, viszonylatokkal, konfliktusokkal tudott és tud a mai napig hatni. Jelenlegi tudásunk szerint még színészi mimikát sem láthatott a néző a görög amfiteátrumokban, mert maszkban játszottak a kizárólag férfi színészek.

Zsótér Sándor a Nemzeti Színház legkisebb terében vitte színre Euripidész tragédiáját. Tette ezt úgy, hogy alig használt tárgyi eszközöket: díszlet lényegében nem látható az előadásban, csak egy-két tárgy. És egy élő fehér ló, melyen leginkább Trokán Nóra ült biztosan. A szereplők száma is minimális, mivel Nóra és Kristán Attila két szerepet is „vállalt”. A kórus három tagból állt: Mátyássy Bencéből és két kisgyermekéből.

Zsótér a lényegre koncentrált. A kis térben pár méterre hozta hozzánk a szereplőket, akikkel szinte együtt lélegeztünk, közelről éreztük át a vívódásaikat. A szavak erejével, a színészek tiszta, sallangmentes játéka által újra és újra rájöhetünk, hogy a földi lét alig-alig változik: az emberi viszonylatok, az értékek, gyengeségeink, erősségeink örökké velünk vannak és lesznek is. Hogyan döntünk jól-rosszul, hogyan ítélünk mások felett sokszor tévesen, hogyan hatnak ránk felfűtött érzelmeink, hogyan kell megbocsátanunk másoknak és magunknak.

Trokán Nóra – az egyik vendégművész -, aki szinte állandó szereplője a Zsótér rendezéseknek, kétféle nőtípust is bemutatott nekünk. Jól. Nekem kicsit hiányzott az, hogy tényleg átadja magát a szerepnek. Az első előadások egyikét láttam. Még érezhető volt rajta némi drukk, ami oka lehetett annak, hogy ebben az előadásban még nem hozott ki mindent magából. Ez nem volt zavaró, ez egy apró meglátás. Az pedig külön dicséretes, hogy megoldott egy nehéz feladatot: nem túl nagy térben kellett lovagolnia úgy, hogy közben játszott. A ló aktív jelenléte számomra nem volt erőltetett. Méltóságteljes mozgása, határozott jelenléte jól alátámasztotta a mű érzelmileg emelkedett helyzeteit.
A két kisgyermek a görög drámák fontos kellékét, a kórust játszották. Természetes módon ágyazódtak be a jelentekbe úgy, hogy nem éreztem hatásvadászatot. (Kiskutya nem szerepelt.)

A másik vendég, ifj. Vidnyánszky Attila olyan természetességgel formálta meg ezt a nem könnyű főszerepet, mintha húsz éve a színpadokat koptatná, és mindeközben érezhető volt játékán a fiatalság frissessége. Őszinte, bölcs és nyílt tekintette, gesztusai a legnagyobb természetességgel, nagy erővel képesek hatni.

Mátyássy Bence korrekten hozta a szerepet. Nekem valami mégis hiányzott – talán több tűz – a játékából. Nem szabad elfelejtenem azonban azt a tényt, hogy két kisgyermeke szinte végig ott volt a színpadon, és mint apának, biztos, hogy ez a helyzet okozott némi figyelemmegosztást.

Kristán Attila újra és újra bizonyítja számomra, hogy milyen sokoldalú színész, és azt, hogy bármely szerepben helytáll. Mert nagyon jó színész. Kár, hogy még nem ismeri a közönség szélesebb rétege. Idő, míg ledolgozza azt a hátrányt, ami abból adódik, hogy nem a fővárosban, hanem a beregszászi és debreceni színpadokon játszott 1995-től 2013-ig.

Zsótér Sándor érti a görög tragédia lényegét. Engedte, hogy a tragédiába torkolló történet, a tökéletesen megírt párbeszédek súlya, Euripidész tanítása elvigyen minket a katarzisig anélkül, hogy a rendezői szerepét túlhangsúlyozta volna.

Csizmadia Attila

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük