Heisenberg

Szerző: Simon Stephens
Óbudai Társaskör/Hatszín Teátrum
Orlai Produkció
Rendező: Szabó Máté
Díszlet és jelmez: Cziegler Balázs
Szereplők: Ullmann Mónika, Benedek Miklós

Werner Karl Heisenberg német fizikus volt, a határozatlansági reláció elméletének kidolgozója. Elvének értelmében bizonyos fizikai mennyiségek párban szerepelnek, és minél pontosabb értéke van az egyiknek, annál pontatlanabb a másiknak. Nem a fizikusról szól a sikeres angol kortárs színházi szerző, Simon Stephens műve, hanem az elv érvényesüléséről egy sajátos emberi viszonylatban.

Egy londoni fiatal nő és egy idős férfi kapcsolatáról szól a Heisenberg, akik fordulatos történések során egy párrá válnak. A nő kezdeményez, a magányos, bezárkózott férfi eleinte menekülne a helyzetből, de fokozatosan kialakul közöttük a szeretet és az összetartozás kölcsönös érzése. Heisenberg fizikai elve hullámzóan és életszerűen érvényesül a pár hirtelen felforgatott sorsában. Hol az egyik tesz meglepő gesztust, hol a másik reagál váratlan módon.

A fő üzenete a darabnak az, hogy minden relatív, ha két ember lelke, szelleme összhangba kerül. Kortól és élethelyzettől függetlenül. Stephens az sugallja, hogy nem ítélhetjük meg külső szemlélőként embertársaink sorsát, szerelmi kapcsolatát, döntését, mivel nem kell, hogy az emberi kapcsolatok bármilyen szigorú séma szerint alakuljanak, ha az másokra nézve nem ártalmas. Sőt. Nincs a szeretetben és a szerelemben egy igazság, mert az emberi lélek annál sokkal szabadabb, hogy a sok évszázados – sokszor jól megfontolt hatalmi és manipulatív érdekből kialakított – társadalmi konvenciókat eltűrje.

Benedek Miklós zseniális. Minimális gesztusokkal, egy-egy apró mozdulattal, mimikával, hangsúllyal dolgozik, mégis hatásos a játéka. A bölcs, idős ember sokkal erőteljesebb férfiasságot sugároz, mint számos lényegesen fiatalabb hímnemű társa. A színdarabot nézve megértjük azt, hogy egy fiatalabb nő a nála több mint harminc évvel idősebb férfiba miért lesz szerelmes.
Ullmann Mónika negyven körüli, egyedülálló nőt játszik, miközben helyenként úgy viselkedik az előadásban, mint egy kamaszlány. Nem tudhatom, hogy ő vagy a rendező látta úgy, hogy ezzel a megközelítéssel jobban lehet hangsúlyozni a korkülönbséget. Szerintem ez jogos koncepció, mert a szerep szerinti negyvenes nő nem igazán találja helyét az életben, de a részleteteket már nem írhatom le, mert ennek egyedi értelmezését nézőtársaimra bízom, és nem szeretném lelőni a történetet.

Ullmann Mónika és Benedek Miklós végigvezetnek minket azon a lelki folyamaton, ahogy a kételyeik és vívódásaik közepette egyre közelebb kerülnek egymáshoz. Elhisszük nekik azt, hogy végül odaérnek a kölcsönös szerelem nagyszerű állapotába.

Ki kell emelnem a díszletet. Nagyszerű ötlet alapján egy érdekes bútordarab számos funkciót lát el úgy, hogy a jelenetek hangulatát tökéletesen alátámasztja.

A párbeszédek, a megírt szituációk nagyon jók. A kétszemélyes darab úgy szórakoztat, hogy mély érzelmeket pendít meg, elgondolkodtat és a végén jó érzéssel állunk fel a székünkből a taps után. Főként Benedek Miklós remek játéka miatt.

Orlai Tibor remek érzékkel találja meg azokat a színpadi műveket, amelyek minőségi módon tudnak szórakoztatni, és megtalálja mindehhez a nagyszerű színészeket. Nem véletlen, hogy virágzik az általa létrehozott, a színházi életben mára már meghatározó vállalkozása.

Csizmadia Attila

Kapcsolódó írásom:

Love Love Love