Háború és béke a Vígszínházban

Vígszínház
Lev Tolsztoj regénye alapján színpadra adaptálta Helen Edmundson
Fordította: Morcsányi Géza
Rendezte: Alekszandr Bargman
Szereplők: Király Dániel, Wunderlich József, Bach Kata, ifj. Vidnyánszky Attila, Hevér Gábor, Szilágyi Csenge, Hegyi Barbara, Igó Éva, Seress Zoltán, Szántó Balázs, Csiby Gergely, Gilicze Márta, Tornyi Ildikó, Puzsa Patrícia, Gados Béla, Telekes Péter, Kopek Janka, Borbiczki Ferenc, Karácsonyi Zoltán, Zoltán Áron, Medveczky Balázs

Az első kérdés, amely fel szokott merülni egy világhírű regény színpadra történő adaptálásánál az, hogy van-e értelme egyáltalán, vagy sikerült-e a hosszú epikus művet méltó módon bemutatni. Abból indultam ki, hogy nem várom el azt, amit nem lehet megvalósítani. Jól jártam, mert az adaptációt elkövető Helen Edmundson sem kísérelte meg a lehetetlent, azaz a teljes mű feldolgozását. A regény fő szálait, karaktereit, viszonylatait felhasználva igazi, színpadra kívánkozó darabot láthattam a Vígszínházban. A rendező jól alkalmazta és vegyítette a drámai, romantikus és ironikus elemeket. A szereplők humoros önbemutatása és a cselekmény megértéséhez elengedhetetlen – helyenként vicces – narráció alkalmazása tökéletesen vezetett minket nézőket a sokszereplős, bonyolultnak tűnő emberi és történelmi viszonylatok erdejében. A magyar nyelvű változat kiválóra sikerült.

Ne feledkezzünk meg Morcsányi Gézáról, a fordítótól, aki a Testről és lélekről című film egyik főszerepét – amatőrként – nagyon hitelesen alakította. Tudom, nem tartozik ehhez az ajánlóhoz, de meg kell említenem azt, hogy szerintem méltatlanul keveset foglalkoztak Morcsányi Gézával a nagyszerű film kapcsán. Az ismert mellékszereplők is sokkal nagyobb figyelmet kaptak a bemutató óta. Ezt az ajánlót épp aznap írtam, amikor megtudtuk az örömhírt: Enyedi Ildikó filmjét Oscar díjra jelölték!

Vissza Tolsztojhoz: a Vígszínházi előadás újra bizonyította nekem, hogy van jelene és jövője a modern díszlet és technika, a művészeti elemek (vetített kép, élő zene) házasításának, melyek jó ízléssel emelték a jelenetek vizuális világát, érthetőségét és hangulatát. A Háború és béke cím világító kocka betűiből kirakott új és új szavak (pl. borús, úr stb.) megjelenítése nagyon jó ötlet, hatásosan támogatták meg az elhangzó szövegeket.

A szereplők nagy létszáma miatt pár művészt emelek ki. Király Dánielnek volt talán a legösszetettebb feladata, mivel a műben Pierre Bezuhov járja be a legnagyobb személyiségfejlődési utat sok-sok színpadi jelenléten keresztül. Király Dániel nagyon jól megoldotta és a második felvonás több jelenetében katartikusan tudta kifejezni Bezuhov lelki és szellemi útjának emelkedését.

Wunderlich József – mint Andrej – már igazi profi és miközben az egyik legtöbbet foglalkoztatott színésze lett a Vígnek, nem spórolt az energiájával, odatette magát ezen az estén is.

Hevér Gábor játéka az egyik gyöngyszeme volt az estének. A színpadi jelenléte olyan erős, hogy szinte lehetetlen nem figyelni rá még akkor is, amikor a herceg szerepében éppen szöveg nélkül teszi a dolgát a jelenetben. Át tudta nekünk adni azt, hogy a látszólag kemény ember maszkja mögött nagy mélységek és nehéz gyötrődések lapulnak meg.

A hölgyek közül Szilágyi Csengét emelem ki. Olyan alakítást láthattam tőle, amellyel megmutatta, hogy letisztultan, kevés eszközzel is elénk tudja tárni az elfojtásba menekülő Marja lelkét.

Ifj. Vidnyánszky Attilának speciális szerepet szánt a rendező. Napóleonként egyszerre kalauzolt minket a történelmi őrület, a saját vívódásai és a többi szereplő sokszor gyötrelmes útjában. Ifj. Vidnyánszky Attila felvonultatta a színjátszás szinte minden árnyalatát: ha kellett parodisztikus és ironikus, ha kellett drámai hangú volt, ha kellett tragikus mélységig ment el. Tette ezt úgy, hogy feltehetőleg minimum megfázással küzdött, pedig nem egyszer egyedül állt a színpadon, és hazánk legnagyobb nézőszámú terét kellett megtöltenie hanggal, erővel. Nem véletlen, hogy bár frissen szerződött a Vígbe, és két őszi bemutatón van eddig túl, a társulat titkos szavazással neki ítélte a Ruttkai Éva-díjat. 24 évesen.

Nyilván nehéz színpadon ténylegesen bemutatni a valaha élt egyik legnagyobb és legtöbbet idézet író, gondolkodó Lev Tolsztoj szellemiségét, de jó ízelítőt kaptunk belőle. A Dolohov hadnagyot remekül alakító Zoltán Áront idézem: „Ma este Háború és Békét játszunk. Nagyon megszerettem ezt az előadást, és természetesen a regényt, amelyből készült. Ha valaki igazi, mélyen gyökerező változást akar elérni életében, javaslom, olvassa el ezt a hatalmas remekművet.”

Olvastam fanyalgásokat az előadás kapcsán, de úgy érzem, talán a nehezen teljesíthető elvárásokból adódhatnak, illetve a világ egyik legjobb regényének jogos tiszteletéből. Ha a Vígszínházról van szó, igyekszem hangsúlyozni: nem alternatív és kísérletező rétegszínház. Más a szerepe, mint például a Szkénének, a Trafónak, a Jurányinak vagy akár az Örkénynek, Radnótinak, Katonának.
Nem állíthatom, hogy nem láttam számomra jobb vagy erősebb előadást életemben, de a Háború és béke lekötött, szórakoztatott, voltak katartikus pillanatok és kiváló színészi teljesítmények. Végül is ez a színház dolga.

Csizmadia Attila