Szerző: Gogol
Jurányi Ház
Rendező: Bodó Viktor
Előadja: Keresztes Tamás
A monodrámák hódítanak napjaink színpadjain. Korábban már ajánlottam Klem Viktor (A nagybőgő) és Vecsi H. Miklós (Mondjad, Atikám) egyszemélyes darabját.
Az orosz szerzők is hódítanak hazánkban, színházainkban jelenleg is repertoáron vannak Bulgakov, Csehov, Dosztojevszkij, Gogol, Tolsztoj és Viripajev stb. művei. A színházi emberek – jogosan – úgy érzik, hogy az orosz sorsokat bemutató regények, színdarabok mindig aktuálisak a magyar művészek és nézők számára.
A nagy szakmai és közönségsikert megért – Keresztes Tamás által előadott – monodráma, az Egy őrült naplója a jó híre alapján nem szorul ajánlására. Sok szakmai díjat bezsebelt és időben kell ébredni ahhoz, hogy jegyhez jussunk az Egy őrült naplójára. A kereső rendszereket sok éven át uralták a legendás Darvas Iván féle változatról szóló írások, de a neten felkínált tartalmak sorrendjében már Keresztes Tamás vezet aktualitása és jogos sikere miatt.
Én is csak megerősíteni tudom, hogy meg kell nézni a már 100 bemutatón túl járó előadást. Tudjuk, hogy Bodó Viktor rendezései soha nem átlagosak és a hatáskeltő eszközöket nem öncélúan, hanem a közölni kívánt üzenet alátámasztására használja.
Keresztes Tamás – minden túlzás nélkül – korunk egyik legjobb és legsokoldalúbb színésze. Nem hirtelen robbant be a szakmába, hanem fokozatosan, gyerekkorától építkezve, a feladatokon át bizonyít folyamatosan. Mindezt nagyon szerényen, jó értelemben vett művészi és emberi alázattal, nagyon szimpatikusan teszi. Látható volt többek között a Kabaré konferanszié szerepében énekelni, táncolni, a Katonában a legkülönbözőbb drámai alakításokban – például a Woyczek főszerepében – és most már a filmesek is rátaláltak.
Forrás: Jurányi web oldala
Keresztes Tamás sokoldalúságát bizonyította a Jurányiban a díszlet megtervezésével, a zeneszerzéssel és nagyszerű színészi játékával. Elképesztő energiát mozgósít úgy, hogy van úgy, hogy egy azon napon kétszer is előadja ezt az embert próbáló, fajsúlyos darabot. Nincs egy másodperc sem „üresen” hagyva az előadás folyamán, a gesztusokkal, a mozdulatokkal, a mimikával, a kellékek, a díszlet, a zene ötletes használatával, a hanghordozásokkal, a hirtelen váltásokkal – minden modorosság nélkül -, hitelesen adja át nekünk az elmagányosodott, a külvilág részéről teljesen figyelmen kívül hagyott ember megőrülését. Azt érezzük, hogy a kizárólag érdekek mentén működő érzelem nélküli környezetében nincs is más választása a főhősnek, mint az, hogy megalkossa a maga képzeletbeli világát, amelyben ő a király, ő az, akire odafigyelnek, elismerik, tartják valamire.
Gogol ebben és valamennyi művében keserűen mutatja be az elidegenedett emberek gyötrelmeit és azok sokszor abszurd reakcióit. Keresztes Tamás tökéletesen adja át nekünk az egzisztenciálisan lecsúszó és az átlagnál magasabb intelligenciával, műveltséggel rendelkező, a XIX. században élő szentpétervári hivatalnok kilátástan küzdelmét azért, hogy „valakinek” érezhesse magát. Arról is csak álmodozhat, hogy pozitív érzelmet mutatna felé bárki a környezetéből, hiszen minden érdekalapon történik: a szakmai előrejutás, az emberi kapcsolatok, a párválasztás. Sajnos egyenes út vezet számára a megőrülés állapotába. Természetesen Gogol és az alkotók azt fejezik ki, hogy nem ő az őrült, hanem az elembertelenedett világ. Ma már tudjuk, hogy a XXI. század modern embere számos pszichés problémával küzd és elharapóztak azok az reakciók, amelyek annak érdekében történnek, hogy „valakinek” érezhessék magukat az emberek (kórós magamutogatás, szelfi mánia, like-vadászat, extrém megnyilvánulások stb.)
Nem könnyű az előadás, de mind a mű értéke, mind a rendezés minősége és Keresztes Tamás játéka miatt érdemes megnézni. Amíg még lehet.
Csizmadia Attila
Kapcsolódó írásom: