A nagy Utazás

Létezik egy olyan 20. század óta terjedő filozófiai irányzat, a teozófia, amelynek egyik elméletét osztom meg veletek. Érdemes elgondolkodni rajta.
Az emberi lét a tudat fejlődésével, annak tanulási folyamatával magyarázza történetét, mint egyfajta utazást a tiszta szellemiség világából kiindulva – az anyaggal való egyesülésen keresztül – a visszatérésig.

Ezt a fajta szellemi utazást számos filozófia és vallás – eltérésekkel ugyan, de – alapjaiban magáénak vallja. Szinte valamennyi nézet elfogadja azt, hogy az emberi lét alapja a tapasztalásokon át vezető tanulás és fejlődés. Az, hogy az egyéni lélek szempontjából egyetlen egy vagy több földi életen át tart ez az utazás, az a materialista, keresztény vagy keleti filozófiákban eltérően jelenik meg.

A létezés számos elemében tapasztalhatjuk a ciklikusságot; a természeti folyamatokban, az évszakok, a bolygóállások változásában, a szívverésben, lélegzésben stb. A ciklikusság ritmusa állandó, miközben folyamatos mozgást és változást eredményez a világmindenségben. Ezt az energiát, mozgatórugót a teozófia is alapnak tekinti.

Az elmélet szerint – az egyszerűség kedvéért – hívjuk Egynek azt az állapotot, amikor még az emberi Tudat Egységet képezett a magas szellemiség világával. A filozófiák, vallások eltérő nézete szerint hívhatjuk ezt az ősrobbanást megelőző kornak, vagy az Istennel, vagy a tökéletes, teremtő intelligenciával való egységnek. A Tudat megérkezését az anyagi világba, az abban történő tapasztalását, fejlődését, tanulását, majd a visszatérését az Egységhez, annak folyamatát igyekszik értelmezni a teozófia elmélete. A Tudat utazását az anyagi világban egy U betű vonala mentén történő haladással jelképezhetnénk. Az U betű – mint egy hatalmas görbe – egyik szárának végződése a kiinduló pontja az Egységből való kiszakadásnak, a másik végződése pedig a visszatérési pontja egy már magasabb minőségű Egységbe. Az eljövetel és a visszatérés közötti út egyfajta kritikus, átmeneti állapota a kollektív és egyéni Tudatnak, létnek.

Az ember létezése során állandóan beleütközik a tudat és az anyag kettősségébe. Számos filozófia és vallás – ahogy a teozófia is – azt vallja, hogy a létezés során az Egységtől eltávolodott szellem anyagiasul a földi létben, a visszatérés fázisában pedig az anyag fokozatosan spiritualizálódik.

Az U betű görbéjének lefelé mutató ívét az öntudatlan tökéletesség állapotának tekinthetjük, mely a szépséges természet összehangolt működésében jelenik meg. A görbe felfelé mutató szakaszát már a tudatos tökéletesség, az „emberfeletti” tökéletesség jellemzi. Ez az elérni kívánt állapot jelenik meg szinte valamennyi filozófiában, vallásban: a tökéletes működésűvé alakított anyagi, emberi világ, a megvilágosodás, a megváltás, egyesülés a teremtővel.
Az emberi lét szempontjából a legnehezebb időszak az U betű görbéjének a lefelé és fölfelé haladó része közötti félkörös ív. Ezt a szakaszt nevezik a tudatos tökéletlenség állapotának, mely a hátrahagyott és a vágyott megélési forma között feszül. Tehát az emberi létezés állandóan változó, sokszor fájdalmas és nehéz folyamata az öntudatlan tökéletességből a tudatos tökéletlenségen át a tudatos tökéletesség felé tart.

Ez a fejlődési út sokkal inkább a tudat változása, mintsem a testé. Azt is mondják, hogy az első fázist egyúttal az oktalanok egyformasága is jellemzi, mint egy madárseregnél vagy halrajnál, mely hibátlanul mozog együtt. Vad és azonos körülmények között az adott faj – vonatkozik ez a korai primitív népekre is – minden egyede azonos módon cselekszik. A második fázisban megindul a bölcsesség kutatása, és a gondolkodó emberek egyedi útkeresése kerül előtérbe.

Végül az emberiség elérkezhet – sok-sok fájdalmas tapasztaláson keresztül – abba az egyetértésbe, amikor a bölcsesség magas foka tökéletes testvériséget eredményez az egyedek között. Amikor a számtalan nézet egységesül, akkor az egyedüli létező Valóságot egyetértésben látják az mindenben. Jelenleg azt az állapotot éljük, amikor még nincs meg ez az egyetértés a bölcsességet kereső emberiség tagjaiban.

A harmadik fázis idealizált állapotában az emberek teljes és független egyéniségek, mégis harmonikusan tudnak együttműködni, úgy, mint egy tökéletes egész részei. A fejlődés tehát utat mutat az egyik fajta egységből a másik fajta felé: az egyformaság egységéből az olyan egymással jól együttműködő részek egységévé, amelyek egyetlen és igazi teljes egészet alkotnak. Ezek a ciklusok megfigyelhetők az életek fázisaiban is, ahogy a gyermekkortól a serdülő- és felnőttkoron át haladunk a – jó esetben – bölcsebb idős kor felé.

Az emberiség nagy általánosságban – a teozófia elmélete alapján – a középső fázist, a tökéletlen tudatosság egyedi útkereső korszakát éli még napjainkban. Az egyének különböző szellemi és lelki fejlődési fázisokban vannak, mást és mást tesznek hozzá egyedi életfeladatuk alapján a nagy utazáshoz. Ettől oly sokoldalú a jelenlegi korunk. Is.

Csizmadia Attila

Kapcsolódó írásaim:

Mindenkinek a maga dharmája

Az ember és a tragédia

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.