East életmű koncert

2017. október 23. , Papp László Aréna

Még gimnáziumba jártam, amikor a Közgázon új zenekarokat felvonultató program keretében láttam a szegedi East együttest. Jó régen volt. És már akkor sem voltak újak.
Nyilván csak az az együttes merhet életmű koncertet tartani, amely mögött hosszú élet áll, számos sikeres album és még sok élő taggal rendelkezik. Ezeknek a kritériumoknak mind megfelelt a majd 3 órát zenélő East együttes a Papp László Aréna színpadán: 42 év, 13 album (koncertfelvételekkel együtt), mindenestül 15 fellépő.


Az első blokk az „őskorról” szólt, amelyben – ha nem is túl hosszan – Szakcsi Lakatos Bélát is hallhattuk. Profi, ízléses, inkább jazz zene szólt, mint rock. Jó volt Szakcsi Lakatos Bélát és Tony Lakatost látni a színpadon.
A második blokkban az általam fiatalon jól ismert alapfelállás játszott. Tökéletesen adták elő az ikonikus számokat. Nekem valami mégis hiányzott… A zenészek szinte egymásra sem néztek. És ránk, nézőkre sem. Olyan érzésem volt, mintha lélekben távol lettek volna egymástól, miközben mindenki tökéletesen végezte a dolgát. Zareczky Miklós énekes mindent bevetett, de mégis úgy láttam, hogy egyedül igyekszik hatni a közönségre. Helyenként eltúlzottan is akart. Megértem. Sajnos már ritkán adatik meg neki az, hogy ennyi embernek elénekelheti ezeket a minőségi dalokat. De ez nem von le sokat az előadás értékéből, mert az tökéletes volt. Csak az a kémia… Nem Zareczkyn múlott.


A következő korszak énekese, Tisza József korrekten – de számomra kevés szuggesztióval elénekelt két slágert. Abban az időszakban szinte elvárás volt az új hullám stílusának beépítése. Sokszor erőltetetten. A Rések a falon egy nagyon jól megcsinált, akkor korszerűnek számító sláger volt. De nem igazán állt jól ez az Eastnek, miközben még ma is „leverne” sok-sok rádióban játszott, slágernek titulált dalt. Tisza Józsi – mikor megküldte a magasat -, azért az rendben volt.
Jött a legutolsó korszak és beléptek a színpadra a rockerek: Dorozsmai Péter, Madarász Gábor és Takáts Tamás. Az első perctől kezdve összenéztek, figyeltek zenésztársaikra, összemosolyogtak, kitekintettek a közönségre, felvették a kontaktust velünk. Magasabb szinten kezdett hatni a műsor. Az egyéni ízlés kérdése, hogy ki melyik korszakát szereti az Eastnek, ki melyik énekessel tud jobban azonosulni. De egy koncert az előadás, „élő adás”, nem stúdió felvétel. Nekem a show Takáts Tamással érkezett meg. Ő igazi frontember, percek alatt övé a közönség és kimagasló hangi adottságai vannak. Nekem vele, velük érkezett meg a katarzis. Ja, megnéztem: Tamás most volt 60 éves. Ne már! Hát mínusz 20 év…

Nem szabad megfeledkeznem Cerovszky Heniről, aki gyönyörű hangjával támogatta az egész előadást. És Premecz „Hammond” Mátyás billentyűs játékáról sem feledkezhetem meg – mint vendégzenészről, tehát nem „easterről” -, aki a számomra nagyon kedves Kéknyúl Hammond Band együttes főnöke. Jó hallani a Hammond orgona egyedi hangját. (A Kéknyúlról már írtam korábban, olvassátok el.)
Egy dolgot muszáj leírnom. Igen, itt volt Malek Andrea is a 56-os dalban. Úgy érzem, hogy őt tévedés ebben a stílusban szerepeltetni. Az stúdió és élő album felvételien is modoros, erőlködő az előadása. Nem azért mert nem jó énekesnő, nem mert ez nem az ö világa. Malek Andrea nem rocker és kész. Most sem volt az…


Ahogy már írtam, közel három órát játszott az East. Egy másodpercet sem unatkoztam. A tökéletes zenélés, a minőségi dalok, a hangzás, a képi világ, a fények együttes hatása teljesen lekötött. Amit hiányoltam: a szorosabb kontaktust és a mélyebb együttélést a közönséggel (Takáts Tamás, Madarász „Madi” Gábor és Dorozsmai Péter kivétel ez alól). A külsős, sötét öltönyös műsorvezető hosszas monológja erőltetett volt. Helyenként úgy beszélt, mintha egy állami díjátadón lennénk, nem pedig egy koncerten. Én inkább hallgattam volna pár mondatban azt, hogy mit mond az elmúlt évekről, érzéseiről az állhatatos főnök, a nagyon szimpatikus Móczán Péter vagy a frontemberek, Zareczky Miklós, Tisza József és Takáts Tamás. De ezek kis kötözködések. Mert ha valami nagyon jó, akkor én, egyszerű néző, még jobbat akar, mert érzi, hogy benne van ezekben a zseni muzsikusokban a még több.
Nagyon jó élmény volt tehát, felemelő este volt. Jó, hogy halhattam a sok-sok nézővel együtt azt, hogyan tudnak katartikusan együtt hatnia a jazz, a progresszív rock és a populárisabb rock elemei és hogyan tudják ezt a fúziót kényszeres megalkuvás nélkül interpretálni a hazánk legjobb zenészei közé tartozó fellépők. Ők: Móczán Péter (basszusgitár), Szakcsi Lakatos Béla (zongora – naná!), Varga János (gitár), Király István (dob), Lakatos „Tony” Antal (szaxofon), Pálvölgyi Géza (billentyűsök), Zareczky Miklós (ének), Dorozsmai Péter (dob), Tisza József (ének), Takáts Tamás (ének), Madarász Gábor (gitár), Premecz Mátyás (billentyűsök, Hammond – naná!), Malek Andrea (ének), Cerovszky Henrietta (ének), Vincze-Fekete Vera (ének).
Remélem nem várnak sokat ezek a szuper muzsikusok az újabb együttzenéléssel.
Várom. Gyertek el, ha lesz újra East buli. Még bírják a fiúk, az biztos.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük