Wagner András: Agyturkászat

Kedves Olvasóim!

Ajánlóm olvasásra az alábbi bejegyzést, mely Wagner András írása, aki A Lélek aranya Facebook csoportot vezeti.

https://www.facebook.com/groups/337122530143643/

Wagner András: Agyturkászat

„Nincs nekem időm pszichologizálni, filozofálni! Elég dolgom van ezek nélkül is az életben!” – egy időben nagyon sokat hallottam ezt a mondatot, amire általában a következőt válaszoltam: „Végül is, ez is egy filozófia!” Hiszen mindenkinek megvan a maga elképzelése, filozófiája arról, hogyan érdemes gondolkodni, érezni és élni. Úgyhogy, akárki akármit mond is nekem, az a véleményem, hogy egy kicsit mindannyian filozófusok vagyunk. És persze pszichológusok, sőt hipnotizőrök is. Mert amikor a gyerekeket valamilyen szándékkal neveljük, vagy éppen csak beszélgetőpartnerünket akarjuk meggyőzni valamiről, olyan önkéntelenül működő tudat-manipuláló trükköket alkalmazunk, amelyek folyamatosan változást idéznek elő ismerőseink, embertársaink gondolkodásmódjában, tudatállapotában.

Ehhez képest pszichológusnak vagy filozófusnak azokat szokás nevezni, akik eme természetes emberi mechanizmusokat tudatosan tanulmányozzák és alkalmazzák. Ám sokszor – és ezt az élet általában igazolja – sokkal jobb ez irányú készségekkel rendelkezik egy üzletkötő vagy egy-egy népszerű politikus, mint a jól képzett terapeuták. Hiszen jóval hatékonyabban el tudják hitetni velünk a maguk hazugságait, mint esetleg némely lélek-búvár a maga igazságát. Ez viszont számomra mégis csak azt bizonyítja, hogy társadalmunk többségének szüksége volna rá, hogy önismeretben, pszichéje működésének ismeretében gazdagodjon.

Persze, belátom én, hogy sokan eleve legyintenek a pszichológia szó hallatán, mivel nem hisznek, nem bíznak benne. Ennek részben az az oka, hogy a hollywoodí vígjátékokból megismert agyturkászok olykor elég bizarr terápiás gyakorlatokat tártak a laikus néző elé. No de hát, a vígjáték részben pont ettől vígjáték. Másrészt, e tudomány meghatározó arcai közül a többség szinte csak Sigmund Freud-ot, illetve az ő szexuális fixációját ismeri valamelyest, aki, gondolatébresztő elméletei ellenére, sokak szerint összességében mégis csak a pszichológia szélsőséges vadhajtásai közé sorolható, bármennyire elterjedt is. Harmadrészt pedig, a különféle lélektani irányzatok közül csak a humanisztikus tűz ki olyan célokat, mint például a boldogság elérése. Ezzel szemben a többi: vagy csak a pszichés rendellenességek megszüntetésére, vagy patkány- és emberkísérletek elvégzésére, úgy nevezett tudományos munkára specializálódott. És, mivel ebben a hajmeresztően beteg társadalomban amúgy lélektani szempontból szinte mindenki egészségesnek tartja magát, naná, hogy nem kérnek holmi “agyturkászokból”, akik jó pénzért gyermekkori traumák után kutakodnak, hogy aztán a szakmai konferenciák cigi-szünetében legyen min csámcsogniuk!

Pedig, szerintem mindenkinek szüksége lenne pszichológiai ismeretekre. No, nem feltétlenül egy külső személy kiokító magyarázatai, útmutatásai által, hiszen sokszor a terapeuták is ugyanolyan megoldhatatlannak tűnő lelki problémákkal küszködnek, mint bármely másik civil ember. És ez annak ellenére hitelességi kérdéseket vet fel, hogy azért egy szakavatott külső szemlélő legtöbbször jobban ráláthat erre vagy arra: ami éppen történik velünk. De nekünk sem árt, ha tisztában vagyunk agyunk és elménk működési mechanizmusaival, illetve azzal, hogyan hajthatjuk uralmunk alá érzéseinket, gondolatainkat. Hogyan változtathatjuk meg sémává merevedett cselekedeteinket, reakcióinkat. Hogyan újulhatunk meg, vagy újíthatjuk meg környezetünket, az életünket. És hidd el, Kedves Olvasó, a pszichológiának számtalan olyan gyakorlati haszna van, amelyekkel az az ember, aki minderről csak filmeket látott, esetleg hallott ezt-azt, nem sok fogalma lehet.

Ki merem jelenteni, hogy beteg ez az emberiség! Mert míg békéről prédikálunk, állandóan háborúzunk. Legyen szó egy másik nemzetről, vagy akár csak egy másik politikai nézeteket valló valakiről, a szomszédról, a házastársról, a gyerekről. Míg a kereskedelmi csatornákat szapuljuk közösen, nekik van a legnagyobb nézettségük. Míg sok nemzet keresztény gyökerekkel bír, tagjai többségéből hiányzik a megbocsájtás képessége. Számtalan példa arra enged következtetni, hogy idealizált eszméink jócskán elrugaszkodtak a tényleges valóságunktól, hogy annak helyébe valami ködös illúziót hamisítva tovább áltathassuk magunkat azzal a jóleső hazugsággal, hogy mi bizony jó emberek vagyunk! Holott olyan meghasonlottságban élünk önmagunkkal, amellyel inkább nem szeretnénk szembesülni. Mert ha megértenénk, hogy mikor csapjuk be magunkat a fülnek jól csengő eszméink köntösébe bújva, bizony megsemmisülne az a társadalom által belénk oltott én-kép, amely ugyan látszat-biztonságot nyújt nekünk, ugyanakkor feltehetőleg eléggé távol áll valódi önmagunktól.

Civilizációnk problémáit kiválóan tükrözik kompenzálási hajlamaink. Folyamatos elégedetlenségeinktől működik és marad fenn mértéktelen zabálásunk és fogyasztói hajlamunk, alkoholizmusunk, gyógyszer-függőségünk. A futball-meccsen kerítést rázó, ordító huligán csak a lelkünk legmélyén üvöltő elfojtott fájdalom megnyilvánulása. A drogos „utazása” nem más, mint mindannyiunk menekülési kényszere, beteg valóságunk elutasítása. A társadalom minden szélsőséges és groteszk megnyilvánulása tükröt állít annak a dimenziónak, amelyben együtt élünk: a betegségben. És, ahogyan az alkoholista sem hajlandó elismerni gyengeségét, úgy a kibillent, eltorzult lélek sem látja be azt a tényt, hogy vizsgálatra szorul. Pedig semmire nincs nagyobb szüksége a XXI. század emberének (a pénzen kívül, persze 😉), mint a magas fokú önismeretre! Pszichológiára és filozófiára! Vagy szerintetek??? – WA

 
Mellékletek terület

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük