Lépten-nyomon találkozunk a pszichopata kifejezéssel. Használják a súlyos, antiszociális viselkedésre, személyiségzavarra, de leginkább korunk egyik tipikus és mindennapos megnyilvánulási formájára. Könnyen dobálóznak ezzel a címkével, és minősítenek vele egyéneket és csoportokat.
Nem pszichiátriai értelemben szeretnék a témával foglalkozni, azt tegyék a szakemberek. Inkább megérteni szeretném azt, hogy mi az oka annak a jelenségnek, hogy egyre „pszichopatábbnak” érezzük a XXI. század emberének viselkedését.
Milyen jellemvonásokat, viselkedéseket szoktak a pszichopatáknak minősített emberekkel azonosítani? Többek között az agressziót, a manipulációt, az empátia, tolerancia hiányát, antiszociális viselkedést, mások leuralását, felszínességet, érzelemmentességet, bűntudat, szégyenérzet, őszinteség, felelősségérzet és önkritika hiányát, megbízhatatlanságot, kóros egoizmust, kéjsóvárgást, előköteleződésre való képesség hiányát, eltúlzott kontrollt, versenyzési és győzelmi kényszert stb.
Ez a felsorolás elég rosszul hangzik, miközben láthatjuk, hogy ezek a mentalitásbeli elemek sajnos nagyon is jellemzik a modern világunkat. Azt a folyamatot szeretném megérteni, ami miatt az a helyzet állt elő a jelenünkben, hogy nagyon sok olyan ember van, aki az előbbi felsorolásból több jellemvonást hordoz.
Hiszem azt, hogy a berögzült negatív viselkedési formák alapvetően a gyermekkorban ért traumák, negatív élmények és tapasztalásokra adott – valahol jogos – védelmi, alkalmazkodási és tanulási reakciók. A naiv, szeretetre, bölcs és arányos odafigyelésre vágyó gyermeki lélek csalódásának a következménye az, hogy kialakítja azt a védelmi rendszert, ami a legalkalmasabb számára a „túléléshez”, az alkalmazkodáshoz. Mivel a gyermekek nagy része az emberi lélek számára alapvetően fontos dolgokból szenved hiányt (érdek nélküli szeretet kimutatása, a saját egyediségének elfogadása stb.), ezért beveti és megtanulja, majd hozzászoktatja magát azoknak az eszközöknek a használatához, ami biztosítja a számára a védelmet és elérje azt, amit nem kap meg természetes módon. Könnyen elsajátítja, mert a környezetében is azt tapasztalhatja, hogy a fentebb felsorolt mentalitás egyes elemeivel nagyon sokan rendelkeznek.
A racionalizálódott világunkban az érzelmek háttérbe szorultak és ez a jelenség kedvező talajt biztosít a pszichopataság terjedéshez. Az életbeli döntéseinknek az gazdasági ideológia által sugallt trendekhez alkalmazkodónak, logikusnak kell lenniük. Az értelem és érzelem egészséges aránya felbillent. Mintha háttérbe szorult volna az a tény, hogy az ember egyszerre lelki és szellemi lény.
A felnőtté válás során is azt tapasztalhatják a fiatalok, hogy a gazdaság- és pénzközpontú világban elvárás azoknak a viselkedési formáknak a működtetése, ami sikeressé teheti az embert. Külföldi kutatások azt bizonyítják, hogy azok a vezetők eredményesek és elismertek, akik pszichopata módon hatnak a környezetükre. A folyamatos anyagi fejlődés, az egyre többet és többet elváró és akaró gazdasági rendszer kényszere is nyomja a túlfogyasztó tömeget, ami miatt az ember igazi, lelki, szellemi fejlődésre nem marad tér és idő.
Az evolúció tanának az emberiségre történő – sokszor kritikátlan – rávetítése is elhitetheti a tömegekkel, hogy az erőszakos és érzelemmentes viselkedés jogos, mert az az élet rendje. „Az erősebb kutya ….ik” elvét, a természet farkastörvényeit szerintem nem szabadna az emberre vonatkoztatni. Ami az állati világban természetes folyamat, az a mély lelkiséggel és magasabb szellemiséggel rendelkező emberre nem lehet igaz. Az embereknek nem lehet az a fő feladatuk, hogy folyamatosan azt bizonyítsák, hogy másoknál jobbak, erősebbek és az esem, hogy érdekek alapján erőszakosan legyőzzék társaikat. Az emberiségnek az együttműködést és egymás segítését kellene preferálnia, nem pedig a folyamatos versengést és a másik lebírásának örömét hajszolnia. Természetesen a játékos ember, a homo ludens éltető megnyilvánulása a jó értelemben vett szellemi és sportbeli képességek összevetése, de nem a másik lenyomását kellene kitűzni alapvető emberi értéknek a mindennapokban.
Ha belegondolunk, alig ismerünk olyan embert, aki ne hordozná a felsorolt jellemzők valamelyikét, vagy akár több elemet azokból. Az persze nem mindegy, hogy ezek milyen mennyiségben, mélységben és intenzitásban nyilvánulnak meg valakiben. Ez a jelenség természetes módon következik a tökéletlenségünkből és a mi magunk generálta korszellemből. Mondhatnánk, hogy a pszichopata világ pszichopatákat szül és/vagy a pszichopata egyének pszichopata világot hoznak létre.
Nyilván ez a téma sokkal mélyebb elemzést igényel, de szerintem jó lenne, ha egyre többen rájönnénk arra, hogy az élet több területén támogatott és elvárt pszichopata megnyilvánulási formák nagymértékben okozzák azt, hogy annyit pszichopatázunk.