Nő és/vagy férfi 2. rész

Folytatom korunk nő-férfi viszonylatának témájában a gondolataim közlését. (Lásd: Nő és/vagy férfi 1. rész)


Sok-sok évszázada él az emberiség férfiuralmú társadalomban, mely során súlyos mélypontokat produkált a nőkhöz való viszonyában. A jézusi kereszténység eltorzított értelmezése miatt a férfiak a nőt bűnös lénynek tekintették, aki miatt ki lettünk űzve a paradicsomból, akinek testi vonzereje miatt nem tudnak uralkodni szexuális ösztöneiken. Elnyomták a nőket, megvonták tőlük az egyenlő jogosultságot, a szabad döntésüket a szerelemhez. Az apa tulajdonának tekintette a lányát, akit érdek alapon kényszerített házasságba. Az inkvizíció legsötétebb korszakában a papok, a férfivezetők kínozták és megölték a nőket, mert nem tudtak mit kezdeni abból az elfojtásból származó dühükkel, hogy bűnnek tekintették a normális emberi léthez tartozó testiséget. A férfiak aberrált viselkedésben vezették le hatalmi és szexuális feszültségeiket. Nagyon sokat tettek a múltban az egyházak és a politikai hatalmak azért, hogy a szexualitást képtelen a modernkori ember természetesen és bűntudat nélkül kezelni.

Az erőszakosságtól, a hatalmi őrülettől vezérelve a férfiak folyamatos háborúkat kezdeményeznek, ahogy ezt tették a XX. század első felében is. A két világháború során férfiak sok-sok milliója halt meg a harctereken. Az otthon maradt – férjüket, fiaikat vesztett – nők rákényszerültek arra, hogy átvegyék a férfiszerepeket. Megkeményedtek lelkileg és fizikailag a veszteségeik feldolgozása és a fennmaradásért folytatott mindennapi küzdelmeik során. A lelkükben, tudatukban joggal éreztek haragot az értelmetlenül kirobbantott öldöklés, és a rajtuk elkövetett erőszakos cselekedetek miatt.

A XX. század közepén a világháború eredményeképpen férfihiány lépett fel. A megmaradt férfiak között sok volt a testi és/vagy lelki nyomorék, a nőkben pedig ott munkált a sok évszázad által felgyülemlett jogos sértettség. Megtanultak – kényszerből – férfi nélkül létezni. A családokban a tudatalatt működő feszültség, a férfienergiákat mozgató anyák, a bűntudatos férfiak nem tudtak megfelelő mintát szolgáltatni a következő nemzedékeknek. A nők mindeközben kiléptek a kizárólag háztartásvezető és gyermeknevelő szerepből; tanultak, dolgoztak úgy, hogy közben a többi funkciót is el kellett látniuk. A hatvanas években elindult a szexuális forradalom és a nők jogainak kiszélesítése, de ezzel a feszültségek nem lettek megoldva társadalmi szinten, így a nemek elkezdtek egymásra mutogatni, és megindult a válások korszaka. A csonka családokban a magára maradt nő újra felvállalta a férfi szerepeket. Az ilyen családban felnövekvő lány a férfias viselkedést tekinti a nőiség mintájának, míg a fiúgyermek – apa nélkül felnőve – nem kap megfelelő útmutatást arra, hogyan kellene jó értelemben férfinak lenni. A magukra maradt vagy boldogtalan házasságban élő nők gyakran leuralják gyermekeiket, nem hagynak nekik döntési teret, akik így nem tudják kibontakoztatni egyéniségüket. Függők, erőtlenek maradnak, különösen a fiúk. A fiúk „nőiesedni”, a lányok „férfiasodni” kezdtek.

A gazdasági érdektől vezérelt média isteníti a szingli létet. A szingli a legjobb fogyasztó. A megfelelő férfi-nő és családi minta nélkül felnövő generációk tagjai jó alanyok erre, és ma ott tartunk, hogy Magyarországon a 18-35 év közötti emberek közel felének nincsen tartós párkapcsolata. A nők arra panaszkodnak, hogy nincsenek igazi férfiak, kevés az olyan hímnemű, aki kezdeményezné az udvarlást, aki fel tudná mutatni a biztonságot sugárzó erőt, aki képes lenne érzelmileg elköteleződni, aki hajlandó lenne felelősséget vállalni egy családért. A férfiak pedig arra panaszkodnak, hogy erőszakosak a nők, hogy nem hagynak nekik teret, és uralkodni akarnak felettük.

Azt gondolom, hogy mind a két nem reakciójának az egyik fő kiindulópontja az, hogy nem kaptak a gyermekkorukban megfelelő mintát, figyelmet és érzelmi biztonságot. A szeretet áramlása és annak kimutatása erősen korlátozottan történt feléjük. Az hiányzó érzelmi biztonság keresése, a megfelelési vágy és a félelmi fóbiák az eltúlzott kontroll igényét idézik elő az emberekben, ami miatt negatív megnyilvánulási formák hatják át napjainkat: erőszakosság, érzéketlenség, bizonytalanság, bizalmatlanság, az alkalmazkodás hiánya, manipulációs játszmák, szorongás, depresszió.

Hiányzik a türelem a hosszú távú kapcsolatépítéshez. Az együttlét 1-2 éves felfutó időszakát követő kisebb nagyobb hullámvölgyek kezelésére nincs hajlandóság, ezért rövidebb, 1-3 éves kapcsolatokig jutnak el a legtöbben, és az évek múltával döbbennek rá arra, hogy elszaladt az idő, és nincs mellettük igazi társ. Lehet, hogy sok ismerős veszi őket körül, és nincsenek híján programnak, de mégis magányosak. A közösségi média által kínált virtuális fórumok eltávolítják egymástól az embereket, mert nem a valóságos térben gyakorolják az ismerkedést.Mindkét nemben erős a félelem a gyermekvállalástól: mind a szüléstől való félelem, mind a kényelem feladása, mind a felelősség vállalása, mind az anyagiak miatt. A megszokott életmódot sokan nem akarják feladni, és ezzel párhuzamosan elszaporodott a kutyatartás a pároknál a gyermek vállalása helyett.

Hangsúlyozom: ha valaki szexusa, életvitele tekintetében jól érzi magát, nem tekinti meghatározónak a nemi hovatartozást, teljesnek érzi az életét, nincsenek lelki, fizikai gondjai, akkor szükségtelen, hogy gondnak tekintse az általam feszegetett kérdéseket. Az első írásomban szereplő problémákat az ismerőseim, hozzám fordulók közül sokan megfogalmazták, és ők úgy érzik, hogy negatívan hatnak az életükre, lelkükre, szellemükre és testükre azok. Ahol 2018-ban tartunk, abban benne vannak a múlt hibái, de nem szabad, hogy a nemek egymásra mutogassanak, mert a mindennapokban együtt hozzuk össze azt, amiben vagyunk. Szemléljük „kívülről” magunkat, a berögzült negatív reakcióinkat, szokásainkat, és jó volna változtatnunk mind a magunk, mind a következő generációk érdekében.

Folytatom hamarosan az írást ebben a témában.

Csizmadia Attila

Kapcsolódó írásom:

Férfi és/vagy nő 1.

One thought on “Nő és/vagy férfi 2. rész

  1. Jó az írás, köszönöm! A legtöbb okfejtéssel, összefüggéssel egyetértek. Egy gondolatot kiragadnék:
    “Az együttlét 1-2 éves felfutó időszakát követő kisebb nagyobb hullámvölgyek kezelésére nincs hajlandóság, ezért rövidebb, 1-3 éves kapcsolatokig jutnak el a legtöbben, és az évek múltával döbbennek rá arra, hogy elszaladt az idő, és nincs mellettük igazi társ. ” – pontosan így gondolom és látom magam is, hogy a kezdeti, boldog, izgalmas időszak után az összekovácsolódás már nem kívánatos, a párjukat is inkább cserélik az emberek, mint hogy javítanák a kapcsolat minőségét. Ugyanúgy nem javítanak, ahogyan nem javíttatják a tárgyaik zömét sem, inkább lecserélik azokat. Javítani azon lehetne, amiben tudják mi romlott el. Saját képünk van csak a kapcsolatról, mert a felek nehezen, vagy nem kommunikálnak, vagy idő hiányában nem eléggé elmélyült s nem eléggé személyes, a digitalizáció miatt minden felületessé vált… S vajon hány megzavarodott elme lesz ennek a következménye?? Ancsel Éva szavait nem tudom mennyire pontosan idézem, de mélységesen egyetértek azzal, hogy Embert csak Ember tud a földhöz kötni, nem a nehézkedés …

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük