Életfeladat

Miért élünk? Mi a dolgunk? A gondolkodó ember óhatatlanul felteszi ezeket a kérdéseket. Vagy azért, mert mindig is izgatták ezek a fontos kérdések, vagy azért, mert az élete jó és rossz történéseit dolgozza fel aktuálisan.
A különböző ideológiai áramlatok, elméletek megpróbálnak valamilyen választ adni erre a kérdésre, de a „tuti” még várat magára. A leglogikusabbnak tűnő érvelés sem elegendő arra, hogy ki merje bárki mondani azt, hogy ebben a témában nála van az igazság. Véleményekre, a tapasztalatok megosztására nagy szükség van, azért, hogy az elmélkedésünkben inspiráljuk egymást.

Megfigyeltem, hogy az egymással vitatkozó, vagy szögesen ellentétes megközelítések mindegyike felmutat valamilyen meghatározottságot az egyedi ember testére, lelkére és szellemére vonatkozóan. Sokan – miközben érvelnek – elsősorban ideológiát ütköztetnek, mivel elkötelezték magukat valamelyik kiindulás – materialista vagy transzcendens – mellett. Mégis közel ugyanarról beszélnek. Egyetértenek abban, hogy létezik olyan információhordozó a testünkben és/vagy a szellemünkben, ami meghatározza a külsőnket, alkatunkat, képességeinket, lehetőségeinket és korlátainkat. Ezek a szempontok alapján nincs két teljesen egyforma ember a Földön. Látjuk, hogy ugyanez vonatkozik a sorsokra, az életutakra is. Legfeljebb hasonlóságokat fedezhetünk fel, amelyekből igyekszünk általánosítani, tipizálni, de tökéletes egyformasággal nem találkozunk. Miért?


Ha elfogadjuk azt, hogy minden okkal történik, akkor jelentheti ez a sokszínűség azt, hogy a földi lét megéléséhez mindenki azokkal a jellemzőkkel születik meg, amellyel a legjobban ki tudja teljesíteni az egyéni életfeladatát és támogatja a globális fejlődést. Az, hogy a mindehhez szükséges információt a génjeink, DNS-ünk, a lelkünk, az auránk, az agyunk, születési képletünk hordozza, azon el lehet vitatkozni ideológiai alapon. Nyilván a polémia is szükséges, de a mindennapi életünkben való boldoguláshoz fontos a hozzáállásunk abban a kérdésben, hogy az egyedi jellegünknek van-e célja mind az egyéni, mind a közösségi sorsban. Én úgy gondolom, hogy van. Az életem, munkáim, olvasmányaim során azt tapasztaltam, hogy akkor lép fel az egyén életében diszharmónia – legyen az betegség, hivatásbeli vagy magánéleti probléma -, amikor nincs azon az úton, amely a sajátos életfeladatának végrehajtását segítené. Nem a környezete által elvárt, hanem a benne kódolt úttól tért el. Hajlamosak vagyunk félelmeink, mások hatása, önbizalomhiány, elfojtások, kényelem miatt kitérőket tenni, lelassulni vagy akár letérni a lehetőségeink nyújtotta útról. A lelkünk, a szellemünk érzi, tudja a dolgát, de gyakran a könnyebb út lehetősége, vagy az elvárásoknak való megfelelés gátol le minket a feladatunk lehető legjobb végrehajtásában.


Azt tapasztaltam, hogy aki erre rájött, ráérzett és komolyan vette sorsának üzeneteit, az meg tudott gyógyulni vagy meg tudta oldani a rá nehezedő gondokat. Mindegy, hogy a génjeire, a véletlenre vagy a karmára „fogta”, a lényeg, hogy rájött arra, hogy pillanatnyilag mely döntése, lépése segíti őt az életfeladatában. Hogy miért pont az a dolgunk, amely felé húz a lelkünk? Erre is keresik a választ a filozófusok, a biológusok, a pszichológusok stb.
Talán könnyebben, kiegyensúlyozottabban tudunk élni úgy, ha elfogadjuk azt, hogy alkatunknak, képességeinknek oka van, és azok közel ideális életúton vezetnek minket.

A nem könnyű kérdésre – amely joggal merülhet fel -, hogy miből tudjuk azt, hogy az életfeladatunkkal kapcsolatban hányadán állunk, arra további írásomban igyekszem rátérni.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük