A New Age mozgalommal kapcsolatos gondolataimat a beavatás – mint az egyik felkapott és emlegetett spirituális ceremónia – témakörével folytatom.
Úton-útfélen ajánlják a beavatást, mint valami mindenki számára elérhető árucikket. A nagyfokú érdeklődést ugyanaz az igény gerjeszti, amelyet a Hányadik érzék? című írásomban fejtettem ki: belépni egy olyan szellemi, lelki dimenzióba, amely által többletinformációkhoz és befolyáshoz lehet jutni. Úgy látom és tapasztalom, hogy ez az adja az egyik legnagyobb visszaélési lehetőséget a New Age világában.
A magukat beavatónak hirdetők egyik legfőbb eszköze a hívek gyűjtésére az, hogy valami olyan beavatkozást ígérnek, ami által többletérzékeléshez, illetve a valóságot aktívan befolyásoló mágikus, misztikus képességekhez juttatnak másokat. Azt is állítják, hogy aki átesik a végrehajtott beavatási szertartáson, az elérkezik egy magasabb szellemi fokozatba és kiválasztott lesz. Valljuk be, sok ember lelke mélyén ott van az az igény, hogy több, másokhoz képest „kiválasztottabb” legyen. Nagyon sok New Age közösség, tanfolyam és/vagy szektaszerűség összetartó erejét ez a vágy adja. Ismerek számos olyan embert, akik sok-sok csalódáson vannak túl, és olyanokat is, akiket berántott a vakhit a kiválasztottsági tudatba.
Az én véleményem szerint minden ember kiválasztott a saját életfeladatához a maga nagyszerűségében, egyedi képességeivel és tehetségével. (Lásd az Életfeladat című írásomat.) Ha ezt elfogadjuk, akkor nem kergetünk irreális illúziókat magunkkal és másokkal kapcsolatban, tehát nyugodtabban, kiegyensúlyozottabban tudjuk tenni a dolgunkat a mindennapokban. Azt nem állítom, hogy bizonyos mentális gyakorlatok által nem lehet finomítani a szellemi érzékenységünket, sőt, szerintem nagyon is lehetséges, amelyről személyes élményeimet a későbbiekben igyekszem megosztani veletek.
Úgy hiszem, hogy ember embert nem avathat be. Abban az értelemben semmiképpen sem, ahogyan ma a legtöbben értik ezt a spirituális tevékenységet. A beavatásnak hívott szertartások jó része olyan lelki, szellemi és aurális energetikai beavatkozás, amelyek kiválthatnak ugyan szokatlan, furcsa, érdekes érzeteket, de kicsi az esélye annak, hogy az ígért képességeket aktiválja.
Az igazi beavatáshoz igazi mester és arra alkalmas, méltó tanítvány, valamint évtizedes tanulás, gyakorlás, az életből merített élmények begyűjtése, nehézségek, erkölcsi próbák leküzdése szükséges. Merem állítani, hogy 2018-ban itt Európában ezt a lehetőséget erősen gátolja a modern civilizáció generálta számos zavaró körülmény és ártalom. Bízom benne, hogy léteznek – talán keleten, vagy ki tudja hol – olyan Mesterek, akik hordozzák még azt a tudást, képességet és szellemi, lelki állapotot, amely által alkalmasak erre a magasztos feladatra.
Hiszek abban is, hogy az egyénre szabott „beavatás” megérkezik mindenki számára, aki nyitottan és integráltan gondolkodik. Megkapja az igazi, saját Mesterétől – az élettől – a jeleket, mind az anyagi, mind a szellemi világból a legmegfelelőbb ütemben. Akkor, amikor a leginkább szüksége van rá, és képes érezni, érteni és befogadni azokat.
Ennek az írásnak a terjedelmébe nem fér be azoknak a tapasztalásaimnak, gondolataimnak a kifejtése, amelyek még ide kívánkoznak. Igyekszem folytatni, illetve tervezem egy olyan szellemi kör létrehozását, amelyben személyesen tudunk beszélgetni, gondolatokat, tapasztalatokat megosztani, cserélni azokban a nem könnyű témákban, amelyeket az írásaimban feszegetek. Ha érdekel ez a lehetőség, kérlek, írj erre az email címemre: attila.csizmadia1@gmail.com.
Álljanak itt végezetül Hamvas Bélának a szavai, akinél kevesen tudják szebben és pontosabban megragadni a beavatás lényegét:
„A teremtés, a lét kezdete, értelme, célja, törvénye mellett az embernek születésétől fogva tudott, a kezdetek kezdetétől magával hozott tudása a beavatás is. A lélek legmélyébe ágyazva él a tudás arról, hogy a természet világosságába születni nem elég – a földi élet igazi értelme és célja, hogy itt ebben a sorsban, ebben az Én-ben, térben, időben, közösségében meg kell születni másodszor, az anyagi világosságnál fényesebb világosságba.
A beavatás éppen olyan ősélmény, mint a lét, a lélek, az élet, a sors, a valóság. Az archaikus emberségben a beavatás a legfontosabb, az egész életet eldöntő intézmény volt. Aki nem esett át rajta, az mindössze egyszer született volt.”
Nagyon érdekes és szerteágazó téma! Felkeltette a kíváncsiságomat. Szívesen olvasnék arról is például, hogy a nővé- és férfivé válás rítusainak, beavató ceremóniáinak, vagy csupán beszélgetéseinek hiánya az emberi közösségekben milyen nehézségeket okoz felnőttkorban, és ma mivel próbáljuk meg ezt pótolni. Általánosabban mi avathat be egy fiatalt a felnőtt létbe? Milyen jellegű beavatások segítik elő a lelki érettséget?