Életutazások I./9.

S

S ráérős sétába kezdett. A gondolataiba merült, majd hirtelen beléhasított a felismerés, hogy aznap estére már lenne más programja. S az egyetemen nemrég megalakult amatőr tánctársulatnak volt a tagja. Hetek óta készültek egy előadásra, amit a szemeszter vége felé mutatnak be az egyetem színpadán. Gyorsan döntött: nem megy a próbára. Este ott kell lennie a pub-ban! Semmi sem fog történni, ha kihagy egy alkalmat. S már nagyon vágyott olyan társaságba, ahol nem a megszokott témák körül forog a beszélgetés. Az egyetemi társai itt is, otthon is a tanulással, az ívós bulizással, a jövőbeli karrierjükkel voltak elfoglalva. Már unta. Ezt a többiek nem láthatták rajta, mert S alapvetően alkalmazkodó típus, a társaságban mosolyogva, kedvesen elcsevegett mindig, mindenkivel. Igazán persze senki sem ismeri őt, nem mintha ez ellen bárki is tett volna erőfeszítéseket a környezetéből. Az eddigi szerelmi kapcsolatai sem adták meg neki azt, amire igazán szüksége volt. A fiúk keresték a társaságát, de hiányzott belőlük valami, ami belevitte volna S-t bármelyikkel közelebbi kapcsolatba. A lány ismerősei értetlenkedtek, hogy miért nem választ már valakit. Nem tudta pontosan megfogalmazni, hogy mit is hiányolt a férfi ismerőseiből, de az biztos, hogy nem érkezett el számára a szerelmi érzés.
Besötétedett. Ránézett az órájára: még legalább három órája volt kilencig. Első gondolata az volt, hogy követi a napi megszokást: benéz az egyik olyan helyre, ahol nagy valószínűséggel mindig vannak páran az egyetemi társai közül. Tett is pár lépést a hely irányába, majd megállt. Rájött, hogy ebben a hangulatában nem akar senkivel találkozni közülük. Az utca másik oldalán volt a kedvenc mozija. Átsietett, bement. Nem volt nehéz döntenie, mit tesz, mert pont vetítették azt a filmet, amit már napok óta meg akart nézni, csak senki nem akarta elkísérni. Azt mondták a többiek a filmre, hogy számukra unalmas. Megvette a jegyet és egy nagy adag pattogatott kukorica társaságában beült a moziba. Nagyon tetszett S-nek a film. Elgondolkodtató, felkavaró volt számára. Számos olyan kérdést feszegetett, amelyek őt is foglalkoztatták. Kivel fogja ezt megbeszélni, kérdezte magától, amint kijött a moziból. Sokat nem gondolkodhatott ezen, mert ráébredt, hogy mindjárt kilenc óra. A pub felé vette az útját. Kiszámolta, hogy kényelmes sétával időben odaér. Ahogy haladt a központi sugárúton, izgalommal teli, jóleső érzés töltötte el. Hol gyorsított, hol lassított annak érdekében, hogy tartani tudja az időt a kilenc órához. Biztos volt abban, hogy W már ott lesz, mert ő pontos szokott lenni. W mindig hamarabb ért oda a találkozókra, programokra, mint ő. Most is így lesz, gondolta S. Befordult a kis keresztutcába és meglátta a pubot hirdető sörmárka logóját a házfalon. Az ajtó előtt ácsorgott egy percet, aztán benyitott. A bárpult mögött ott állt a csapos, aki azonnal rámosolygott. S kereste szemével azt a bizonyos asztalt a sarokban. Nagyon kevesen voltak a pub-ban, hiszen hétfő este volt. Nem látta W-t. Nem lehet igaz, még nincs itt! – hasított belé a felismerés. Na, tessék! Most mi legyen? Tétova mozdulatot tett az ajtó felé, azzal a szándékkal, hogy kimegy, de önkéntelenül újra az asztal felé fordult. Három férfi ült ott. Az egyik biztosan M lehet, gondolta, mert felismerte W leírása alapján. Két fiatal férfi ült még az asztalnál. M ekkor az ajtó felé pillantott és S szemébe nézett. Kedvesen, bizalmat keltően tette. Összenéztek. S-t ismerős, jóleső érzés töltötte el. Megtorpant és állta M tekintetét, aki felpattant a helyéről és odasietett S-hez, ezzel megakadályozva őt abban, hogy kimenjen az ajtón. S megvárta, hogy M odaérjen hozzá és a kezét nyújtsa bemutatkozásul: „M vagyok. Szerintem W-t várod. Biztos, hogy hamarosan érkezni fog. Nemrég írt, hogy kicsit késik. Gyere az asztalunkhoz.” – tegezte le a legnagyobb természetességgel S-t. „S vagyok. Jó, persze.” – felelte kissé zavartan, majd követte M-et. M lesegítette S kabátját. A két férfi készségesen felugrott és széles mosollyal nyújtották a kezüket. „Y vagyok.” – mondta az egyik félszegen. „N vagyok.” –mondta a másik kedvesen. S is bemutatkozott, majd végigfutott benne a gondolat: „Úristen, tulajdonképpen mi ez az egész? És hol van már W?” Még sem volt benne rossz érzés. Egyre inkább eluralkodott rajta az a megnyugtató bizonyosság, hogy neki most itt van a helye. M saját magával szemben kínált helyet. M mellett N ült, N-nel szemben pedig Y. Egy-egy szabad szék volt még Y és N másik oldalán. Odajött a csapos és megkérdezte S-t, hogy mit inna? Rendelt egy pohár bort. S nem lepődött meg azon – W beszámolója miatt -, hogy az anyanyelvükön folyt a párbeszéd. M elmerengve, a két férfi pedig kissé zavartan, csendben ült. S igyekezett lopva megfigyelni őket, illetve csak N-t tudta jobban megnézni, mert ő ült az asztal másik oldalán. Szimpatikus volt. Ahogy M is. Ő különösen. M végre megtörte a csendet: „Szóval W hívott téged ide?” „Igen, együtt járunk az egyetemre. Ma délután elmesélte nekem a szombat estéjét, és úgy gondolta, hogy nekem is ide kell jönnöm. De ha zavarok, én megyek a dolgomra.” „Dehogy zavarsz! Örülök, hogy itt vagy, maradj csak.” – mondta nagyon kedvesen M. Ekkor újra nyílt az ajtó. Mind a négyen odanéztek. Előbb W, aztán L lépett be.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük