Életutazások I./22.

Y

Y elrendezte a vendégszobát, majd magára hagyta a vendégpárt. Fáradt volt. Gyorsan lezuhanyozott és lefeküdt. Félóra telhetett el, még nem jött álom a szemére. Azt a fajta türelmetlenséget érezte a lelkében, amiről M és N beszélhettek. Az életében eddig felmerült helyzeteket igyekezett minél hamarabb értelmezni és gyorsan határozni. Általában nem érezte nehéznek azt, ha döntenie kellett, hozzászokott ahhoz, hogy könnyedén alkalmazkodjon a körülményekhez és az elvárásokhoz.
A változtatásra való vágy több napja dolgozott a lelkében, amihez egyszerre társult tanácstalanság és jóleső izgalom. Lenyugtatta magát: reggel bemegy dolgozni, teszi a dolgát és este újra ott lesz a pub-ban. Az elmúlt napokban erőteljes folyamat játszódott le a lelkében: kezdte kritikusan látni a jelenlegi életét és környezetét, megismerte M-et, N-nel újra régi lehet a barátságuk és jó volt W-vel beszélgetnie… Arra gondolt, hogy nem kell sietnie semmivel. Megnyugodott és percek múlva mély álomba zuhant.
Az ébresztő hangja verte ki az ágyából. Még annyi kedve sem volt elindulni a munkába, mint az előző reggel. Azzal biztatta magát, hogy ugyan muszáj dolgoznia, elvégeznie a ráváró feladatokat, mert kell a pénz, de szabad ember, tehát bármikor változtathat. Újra türelemre intette magát és arra gondolt, hogy este találkozik M-mel, a barátjával, W-vel… Ezzel a tudattal indult el az irodaházba és töltött el egy újabb napot a munkahelyén. Nagyon örült annak, hogy semmi váratlan esemény nem történt. Minden átlagos volt: az érkezés, a közös kávézás a kollégákkal, a feladatok, az ebéd, a munkatársak viselkedése. Fél hatkor kezdett az induláshoz készülődni, amikor mellélépett az egyik munkatársa és megszólította: „Hová sietsz, Y? Hát nem együtt megyünk?” Y tekintete értetlenségről árulkodhatott, mert a munkatársa meglepve kérdezte: „Elfelejtetted a ma esti programot? Már napok óta tudjuk, ma pedig kaptál emlékeztetőt az eseményről.” Y zavartan sütötte le a szemét. Rémlett neki egy üzenet, de meg sem nézte. A kollégája látva a tanácstalan tekintetett, felvilágosította Y-t: „Nem emlékszel Y? Ma lesz CC búcsú bulija. Tudod, egy hónapja mondott fel, ma volt utoljára. Megyünk a szokott helyünkre.” Y cégénél nagy volt a jövés-menés, kevesen ragadtak le akár egy évre is. Ezért minden hónapra jutott 2-3 „búcsú buli”, ami újabb ok volt az szokásos helyen való időtöltésre és az alkoholfogyasztásra. Y ezeket az embereket csak felületesen ismernie, mégis úgy kellett búcsúztatnia, mint valami régi jó barátot. Ha valamihez nem volt kedve, akkor egy újabb ilyen programhoz. Ráadásul mindjárt indulnia kellett a várva várt találkozóra. Pár másodpercig végigfutottak az agyában azok a hazugság variációk, amelyekkel fel tudná menteni magát a program alól, de aztán önkéntelenül jöttek a szavak: „Ne haragudj, de nekem semmi kedvem ehhez a programhoz. CC-vel nincs semmi bajom, de alig-alig ismertem meg az elmúlt három hónapban, ezért nem köt hozzá semmi. Nem érzem úgy, hogy nekem búcsúztatnom kellene őt a szabadidőmben. A munkatársakkal pedig egész nap együtt vagyok, este már másra vágyom. Van már programom, a barátaimmal akarom tölteni az estét. Érezzétek jól magatokat.” A kollégája tágra nyílt szemmel nézett Y-ra. Fél percig hallgatott, nem tudott hirtelen semmit mondani az őszinte szavakra, majd zavartan megszólalt: „Jól van Y, ahogy gondolod. Érezd te is jól magad. Holnap reggel újra itt. Szia.” – köszönt el, majd visszasietett az asztalához, a monitorjára szegezte a tekintetét és írni kezdett.
Y megkönnyebbülve lépett ki az irodaházból és jókedvűen, sietős léptekkel elindult a pub felé.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.