Életutazások I./11.

L és N

Az érintettek – L, N, Y és W -, megdermedve nézték egymást. A hirtelen támadt csendben M és S mit sem sejtve, érdeklődve fürkészték a többieket. M arcán átfutott egy röpke mosoly…
N törte meg a kimerevített képnek tűnő állapotot azzal, hogy felpattant székéből és odasietett az ajtóban mozdulatlanul álló L-hez, majd szó nélkül magához ölelte. W tapintatosan ellépett L mellől és az asztalhoz ment. Köszöntötte M-et és S-t, majd bemutatkozott Y-nak. W gyorsan felmérte, hogy az Y melletti szék lehet csak az övé, mivel L és N előbb-utóbb visszatérnek az asztalhoz. Y másik oldalán S ült, szemben M-mel.
L és N hosszasan ölelték egymást, miközben L-t rázta a sírást. N fülébe súgott valamit, majd visszalépett az asztalhoz és M-re tekintve annyit mondott: „Sétálunk egyet, hamarosan jövünk vissza.” „Persze, menjetek csak.” – felelte M.
L és N kiléptek az utcára. Már kissé hűvösödött, egymást szorosan átkarolva elindultak a kis utca mélyére, ahol pár perces séta után találtak egy nyitva tartó kávézót. Alig volt bent vendég, a pincér már törölgette az asztalokat és jelentőségteljesen nézegette az óráját. „Van még kiszolgálás?” – kérdezte meg N. „Van, van, de lassan zárunk.” – felelte nem túl lelkesen a pincér. Leültek a legtávolabbi sarokban és gyorsan rendeltek. Összebújva ültek egy kis ideig, majd N a maga nyugodt stílusában, mosolyogva megkérdezte L-t: „Szóval, hogy kerülsz te ide? Ebbe a városba és pont ebbe a pub-ba?” L zavartan kezdett bele: „Drágám, nagyon hiányoztál, nagyon-nagyon rosszul éreztem magam nélküled. Rájöttem, hogy igazad van. Nem hagyhatom befolyásolni magamat az érzéseim ellenében. Te és én összetartozunk. Megmondtam a szüleimnek. Elhatároztam, hogy utánad jövök, mert annyira szeretlek, drága! Mivel tudtam, hogy ide a közelbe utaztál, felhívtam W-t és a reggeli első vonattal jöttem. Tudod, W most itt tanul.” „Tényleg, ezt el is felejtettem!” – kapta fel a fejét meglepetten N. „W örömmel fogadott.” – folytatta L – „Megkért, hogy kísérjem el ma este, mert úgy érezte, hogy itt a helyem, találkoznom kell M-mel. Eredetileg is azt terveztem, hogy este hívlak majd fel és holnap megyek át hozzád. W egy szót sem szólt arról neked, hogy itt leszek? Vagy ő hívott ide téged meglepetésül?” „Dehogy hívott, drágám.” – vágta rá N, majd folytatta: „W-nek fogalma sem lehetett arról, hogy én is ide jövök. Engem Y hozott el magával. Tudod, itt dolgozik most.” „Hát erre meg én nem emlékeztem.” – mondta nevetve L. „Szóval Y hívott el, aki ugyanazt mondta nekem, mint neked W, azt, hogy nekem mindenképpen találkoznom kell M-mel. Arra számítottam, hogy hármasban fogunk beszélgetni, de ez a meglepetés a legcsodálatosabb.” „Én pedig arra, hogy négyesben, mert W annyit említett, hogy itt lesz S, az új egyetemi barátnője.” – szólt közbe L. „Hát ez jó!” – nevetett felszabadultan N. „Annyira boldog vagyok, hogy itt vagy, drága L. A sors jól összeterelte ezt a kis társaságot ma estére! Izgatottan várom, hogy mi fog még történni!” L egy kis ideig hallgatott, majd óvatosan megkérdezte: „Miért pont abba a kisvárosba utaztál? Kinél is laksz, drágám?” „Azért jöttem ide, mert H már több hónapja invitált, hogy látogassam meg. Két éve dolgozik itt és egy barátjával bérelnek lakást. Y-t nem akartam zavarni, az utóbbi időben eltávolodtunk egymástól. Persze terveztem, hogy összefutok vele, amíg itt vagyok, de megelőzött, mert felhívott ma reggel, hogy jöjjek el vele az esti találkozóra.” – felelte N. L még mindig kissé zavartan kérdezte meg: „Vannak a vendéglátóidnak barátnőik? Esténként buliztatok? Az ilyen férfilakásokban általában jönnek-mennek a nők.” N felnevetett: „Drágám, H meleg. A barátja is. Ők egy pár. Nincsenek ott semmiféle nők.” L nem leplezve elégedettségét a hír hallatán, elnevette magát. „Jól van. Y is ismeri M-et?” – érdeklődött L. „Igen, múlt hét péntek óta. Y hirtelen gondolattól vezérelve betért ebbe a bizonyos pub-ba és akkor ismerkedtek meg.” – felelte N, majd kölcsönösen elmesélték egymásnak azt, amit W a szombat, Y pedig a péntek estéről és a bennük lejátszódó érzésekről mondtak el nekik.
A végére érve N hosszasan megcsókolta L-t, majd így szólt: „Drágám, ez így egyre izgalmasabb. Boldogság, hogy itt vagy. Szerintem menjünk most vissza, mert várhatnak minket. Nem illik ennyi időre eltűnnünk. A pincérünk pedig már egyre jelentőségteljesebben néz ránk.” „Várjál még, édesem.” – szólalt meg N. „Te már hamarabb megérkeztél a pub-ba, mint én. Ott ültél azt asztalnál, megismerhetted M-et. Mesélj még erről, mielőtt visszamegyünk. Nagyon kíváncsi vagyok!” „Jó, még belefér.” – kezdett bele N, majd folyatta: „Y-nal voltam már fél napja. Ő vezényelte a programot. Én nem is néztem az órát, amikor megérkeztünk, de feltehetőleg valamivel előbb, mint kilenc óra. Amikor beléptünk, M a csapossal beszélgetett. Y bemutatott M-nek, aki nem mutatott meglepettséget, teljes természetességgel fogadott engem. A sarokban lévő asztalhoz invitált minket. Határozottan, de kedvesen javasolta, hogy melyik széket válasszuk. Amúgy hét szék van az asztal körül. M nem ült az asztalfőre. A szélén helyezkedett el, hogy rálásson a bejárati ajtóra. Engem maga mellé ültetett és a velem szemben lévő székre Y-t. Utólag belegondolva, M mintha tudta volna, hogy többen leszünk és kik várhatók még. Nem alakulhatott ki beszélgetés, mert a pincértől rendeltünk, aztán kisvártatva megjött S. Róla már hallottál. Őt is hasonló módon fogadta, mint engem. Bemutatkoztunk S-nek, majd M leültette magával szembe. Hamarosan nyílt az ajtó, és beléptetek. Gondolom, látszott a meglepettségem. Hát a tiéd látszott!” – nevette el magát N. Majd folytatta: „M-ről egyelőre csak annyit tudok mondani, hogy nagyon szimpatikus és úgy érzem, mintha mindig is ismertem volna. De most már tényleg menjünk.” – fejezte be N, majd intett a pincérnek. L felnevetett: „Drágám, elképesztő vagy, minden pillanatra emlékszel!” N elmosolyodott, majd fizetett és visszaindultak a társasághoz a pub-ba.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.