W és L
W izgatottan állt a peronon. „Persze, hogy késik húsz percet a járat.” – gondolta. Mégsem bosszankodott, ahogy máskor tette volna. Várakozása közben arra gondolt, hogy milyen jó ötlet volt S-sel találkoznia. W meg tudta törni végre saját zártságát, tudott őszintén beszélni az érzéseiről, gondolatairól S-nek. Biztos volt benne, hogy mély barátság fog alakulni közöttük. Ráadásul érkezik L, aki már nagyon hiányzott neki. Hamarosan pedig várja őt M. Boldog izgalom járta át az elmúlt napok történései miatt, amelyek újszerű élményeket hoztak neki. W biztos volt abban, hogy kijön végre abból a „még nem, már nem” életérzéséből, ami az elmúlt hetekben nyomasztotta.
Befutott a vonat. L az utolsók között szállt le, mint mindig. L mindenhonnan utolsónak jött ki, ahol bármiféle tülekedés van. Ruhatárból, járműből, liftből. L türelmes, nyugodt típus. Nem tudott és nem is akart törtetni. W-t ez néha idegesítette, mert szerinte ez nem korszerű mentalitás, de aznap este teljes nyugalommal várta ki azt, hogy L szokásához híven mindenki után lépjen le a peronra a vonatszerelvény lépcsőjéről. Hosszasan ölelték egymást. „Jaj de boldog vagyok, hogy itt vagy! Nagyon hiányoztál, W.” – mondta könnyes szemekkel L. W szeme is nedves lett, pedig ritkán hatódott meg. Megfogták a nehéz útitáskát és együtt kezdték húzni a kijárat felé. „L, te hány hétre jöttél? – kérdezte nevetve W. „Ha én azt tudnám!” „N-től függ, hogy hogyan fogad, mit szól egyáltalán ahhoz, hogy utána jöttem.” – felelte L. „Még nem is szóltál neki?” – lepődött meg W. „Nem, nem. Ma este fogom felhívni.” – mondta L. „Jól van, te tudod. Gyere, menjünk hozzám, szabaduljunk meg a bőröndtől, aztán lesz ma még programunk. Mesélek.” – mondta W és gyorsította a lépteit.
Közel három óra múlva W szobájában ültek, kezükben egy-egy pohár teával. W már részletesen elmesélte az M-mel történt találkozóját. Amikor a végére ért, hosszasan L szemébe nézett: „L, ne haragudj rám azért, mert nem tudtam befogadni azokat a dolgokat, amiket igyekeztél átadni nekem. Nem lehettem valami jó fej veled, biztos érezhetted, hogy hülyeségnek tartom.” „Nem haragszom” – felelte L, majd folytatta: „Tudom, hogy minden jól fog alakulni. Ma újra találkozni fogsz M-mel, én pedig felhívom N-t. Rendbe fogom hozni azt, amit majdnem elrontottam. Tudom, hogy még időben vagyok, mert nagyon szeretjük egymást.” L folytatta volna, de W közbevágott: „L kérlek, gyere el velem a pub-ba. Úgy érzem, hogy meg kell ismernetek egymást M-mel. Odahívtam az itteni legjobb barátnőmet, S-t is. Vele is találkoznod kell. Légy szíves, gyere! Hívd előtte vagy utána N-t. ahogy neked jó, csak gyere.” – kérlelte L-t szinte könyörögve. L meglepetten nézett W-re, de aztán a legnagyobb természetességgel mondott igent. „N most már újra itt van a közelemben, ez megnyugtató számomra. Szerintem a találkozó után fogom keresni, ma már úgysem tudok vele személyesen találkozni, hiszen egy másik városban van. Holnap terveztem azt, hogy átutazom hozzá. Nagyon kíváncsi vagyok M-re és örülök, hogy találkozhatok az új barátnőddel. Nekem ma este itt kellett lennem.” „De jó!” – ölelte meg W boldogan L-t. „Fürödj meg, aztán öltözzünk, mert már késésben vagyunk.” – pattant fel a kanapéról W.
L megfontolt tempójában csak kilenc órára készült el. W nem sürgette. Írt egy üzenetet M-nek, hogy mindenképpen menni fog, csak késik egy keveset.
W és L haladtak a sugárúton. Az elmúlt órákban sokat beszéltek, most mindkettejüknek jól esett hallgatni. Ez a csend nem a kínos fajta volt. Mindkettejüket jóleső izgalom járta át. W-ben végigfutott a gondolat: „Vajon mit fog szólni M ahhoz, hogy idehívta a barátnőit?” Abban biztos volt W, hogy M kedves lesz velük, nem fogja éreztetni, ha esetleg nem tartja jó ötletnek. L pedig arra gondolt: milyen jó, hogy W-t összehozta a sors M-mel és ő is itt lehet ezekben a napokban. Ha N nem utazik pár napja ide a közelbe, akkor ő most biztosan nem sétál W-vel ezen a sugárúton a pub felé haladva.
Befordultak a kis keresztutcába. Amint odaértek a pub ajtajához, W gyors mozdulattal benyitott. Szinte belökte az ajtót. W a sarok felé tekintett. Meglepve látta, hogy négyen ülnek az asztalnál. L lassabban lépett be, majd W fejtartását követve a sarok felé fordult. Négy szempár tapadt rá. L megdöbbenve látta, hogy hasonló tekintettel néz vissza rá az asztalnál ülő N. L azt már fel sem fogta ebben a hihetetlen pillanatban, hogy Y – N legjobb barátja – is ott ül és a meglepettségtől tágra nyílt szemmel bámulja őt.