(magyar, 2018)
Rendező: Sándor Pál
Forgatókönyv: Szekér András, Sándor Pál, Péterfy Gergely
Operatőr: Garas Dániel
Szereplők: Mohai Tamás, Martinovics Dorina, Gáspár Sándor, Hegedűs D. Géza, ifj. Vidnyánszky Attila, Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Kovács Krisztián, Gerő Botond, Gonzales Jázmin
A Vándorszínészek bemutatóját nagy marketing kampány és várakozás előzte meg, majd a számos elmarasztaló kritika, a vártnál alacsonyabb nézőszám miatt hamar lekerült a mozik műsoráról.
Júniusban sikerült megtekintenem végül a filmet az óbudai Esernyős – Baróti Éva által szervezett – már több szezon óta sikeresen működő filmklubjában ( https://esernyos.hu/ ). Nem bántam meg, örültem, hogy nem riasztott el a számos fanyalgó kritika. (Tovább erősödött az a véleményem, amelyet a Szubjektív kritika a kritikusokról című írásomban megfogalmaztam.)
Lehet, hogy Sándor Pál ezzel a filmjével nem váltja meg a jelenkor mozgóképes művészetét, de nem hinném, hogy ez az ő dolga lenne most. Nem mintha kételkednék a frissességében, hanem azt gondolom, ő már lerakott több előre mutató és értékes alkotást a filmművészet asztalára.
A Vándorszínészek a művészemberek világába betekintést nyújtó, az örök emberi viszonylatokat feszegető, egy adott történelmi korszakot érzékletesen bemutató, szórakoztató és szerethető film. Úgy, hogy nem marad felületes, mert számomra ez a film is megerősítette azt a hitet, hogy az emberiség egy nagy utazó színtársulat. „Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő. Fellép és lelép: s mindenkit sok szerep vár” (W. Shakespeare: Ahogy tetszik). „Jelmezünk” az egyedi testalkatunk, miközben viseljük védelmi maszkunkat. Sajátos jellembeli tulajdonságaink és képességeink határozzák meg karakterünket, amelyek alapján „játszunk”, viselkednünk, döntünk a drámai, tragikus vagy éppen komikus élethelyzeteinkben. Az, hogy a szereplőket Madách Az ember tragédiájában a történelmi korokon át vezeti, hogy Homérosz Odüsszeuszának hajója a tengeren hányódik, vagy hogy Szerb Antal Mihálya az Utas és Holdvilágban Olaszország városainak sikátoraiban bolyong, mind az mutatják, hogy sokan gondolkodnak hasonlóan a földi létről. Hosszasan sorolhatnám az irodalmi példákat. Lehet, hogy nagy szavaknak tűnnek ezek, de bennem Sándor Pál filmje ezeket az érzéseket indította meg, úgy, hogy az alkotás nem akar filozofálni vagy túlzottan okoskodni. Ráültet minket a rozoga szekérre, és utaztat minket a vándorló színészekkel együtt. (Arról, hogy Shakespeare az idézett két sorban szerintem mit is üzent még, a Szellem rovatban több írásomban olvashatóak a gondolataim.)
Sándor Pál is üzent a 19. század vándorló színészeinek mozgalmas mindennapjain keresztül. Megmutatja az emberi lét általános megnyilvánulásait: a tökéletlenségünket, az esendőségünket, a szerelmet, a szeretet és szenvedély erejét, a hiúságot, az árulást, az állhatatosságot, a megbocsátást, az önzést, a megbánást, a változásra való készséget, az összetartás erejét és még írhatnám tovább. Mondhatnánk, hogy ezeknek a motívumoknak ábrázolása közhelyszerű, de ha így állnánk a filmekhez, akkor már nem lenne érdemes újabb és újabb történeteket mesélni, és az emberi viszonyokkal foglalkozó műalkotásokat létrehozni.
Számomra ezért a Vándorszínészek nem pusztán történelmi kalandfilm, hanem egy professzionális filmkészítő művészember bölcs és érzékeny alkotása.
Garas Dániel operatőr egyedi színei, közeli és távoli szép képei külön élményt jelentettek számomra. Önmagában már Garas Dániel munkájáért érdemes megnézni a filmet.
A színészekről, a teljesség igénye nélkül: Gáspár Sándor és Hegedűs D. Géza filmes jelenléte önmagában viszi a hátán a filmet. A fiatalok, Mohai Tamással és ifj. Vidnyánszky Attilával az élen meggyőző könnyedséggel és természetességgel játszanak. A teljes szereplőgárda otthon van a rájuk bízott karakterben, és hitelesen adják át a fent említett érzelmeket, helyzeteket, emberi viszonylatokat.
Ajánlom a filmet azoknak, akik még nem látták.
Csizmadia Attila
Kapcsolódó írásaim:
https://ergo-sum.hu/category/szellem/