(csehszlovák film, 1985.)
Rendező: Jirzi Menzel
Főszereplők: Bán János, Marián Labuda, Rudolf Hrusínsky
Szép film az Oscar díjas Jirzi Menzel Az én kis falum című alkotása. Az 1985-ös bemutató környékén láttam utoljára, tehát külön érdekes volt számomra, hogy a szocialista korszak mindennapjainak megjelenítését hogyan látom ma, 2018-ban.
A film kedves humorral, iróniával mutatja be egy cseh – akkor még csehszlovák – falu életét, elsősorban egy mentálisan korlátozott, de munkaképes fiatalember sorsán keresztül. A szerepet a mi Bán Jánosunk játszotta el nagyszerűen, amivel a cseh és szlovák terület egyik legnépszerűbb színészévé vált.
Az én kis falum segítette velem megértetni azt, hogy a szüleim generációjának jelentős része miért tekint, tekintett pozitív nosztalgiával a szocializmus utolsó, a diktatúrától már lazuló, langyos utolsó évtizedére. A cseh kis faluban alapvetően mindenki „elvan” a belterjes mikrokörnyezetben. Dolgoznak, mindenük megvan. Fő hírré tud válni az, hogy az egyikük tolatás közben kidönt egy új kerítésoszlopot. Van idejük azt kikísérletezni azt – ami egy nagyon fontos problémát old meg a számukra -, hogy csak a pince 7. lépcsőjén hűl le legideálisabban a sör.
A falu népe alapvetően szereti egymást, még ha természetesen vannak kisebb-nagyobb konfliktusaik egymással. Megoldják azokat maguk között. Figyelnek falutársaikra, miközben sokat élcelődnek, de alapvetően tisztelik egymást és az életüket. Közösséget alkotnak, felelősséget éreznek a másik sorsa iránt, és tudnak változtatni a negatív viselkedésükön. Ezek az emberi értékek ma kiveszőben vannak. Az okait nem ebben az ajánlóban szeretném keresni. Persze a háttérben felsejlik a szocialista hatalmi hierarchiájának álságos gépezete, de ebben a filmben szerencsére nem éri el a célját. Már megjelennek a változás jelei: nyugati autó, újgazdagok, szembeszegülés a fővárosi korrupt vezetővel stb.
A helyi orvos szerepében Rudolf Hrusínsky megmutatja, hogy a bölcs gyógyító hogyan figyel egyénileg a betegeire, lelkükre, élethelyzetükre. Mindezt derűsen, az életszeretet hirdetve, a saját gyengeségein pedig derülve teszi.
A filmben a mindennapi élet egyszerű dolgai jelennek meg. A külső szemlélő számára annak tűnhetnek, de akik megélik – a falu lakói -, nekik ott és akkor az a legnagyobb probléma. Az élethelyzeteket a forgatókönyvíró és a rendező úgy mutatja be, hogy egy percre sem unatkozunk. Folyamatosan ott van a filmben a humor, az irónia. De nem a gúny. Mert Jirzi Menzel szereti, tiszteli az embertársait. Ezért nagyformátumú rendező Menzel, e hozzáállása nélkül nem tudna kimagasodni a művészetcsinálók közül.
A filmet 1986-ban Oscar-ra jelölték a legjobb külföldi film kategóriában. Nem kapta meg. Nem tudom, hogy volt-e jobb a jelöltek között, és nyilván számított az a tény is, hogy Menzel már hazavitte egyszer a szobrot a Szigorúan ellenőrzött vonatok című filmjének megbecsüléseként.
A film könnyen elérhető, nézzétek meg egy üveg 7. pincelépcső hőfokú pilseni sör kíséretében.