(svéd film, 2017)
Rendezők: Felix Herngren, Måns Herngren
Forgatókönyv: Jasper Harrie
Operatőr: Viktor Davidson
Szereplők: Felix Herngren, Mia Skäringer, Johan Rheborg, Josephine Bornebush, Henrik Dorsin, Malin Cederblad, Rebecka Teper, Henrik Schyffert, Frida Hallgren
Készülnek olyan filmek, amelyek egyszerre képesek szórakoztatni, elgondolkodtatni, megnevettetni, meghatni, és közben nem igyekeznek nagy világmegváltó üzeneteket küldeni a néző felé.
Az élet napos oldala megmarad életszerűnek úgy, hogy mégsem unalmas, mert a történetvezetése fordulatos. Ahogy az élet is az. Az egyik rendező és egyben a főszereplő, Felix Herngren a középkort megért férfi társkapcsolati vívódásait szerethető iróniával mutatja be. A film bevisz minket egy életközépi korszakukat taposó svéd baráti társaság mindennapjaiba. Mozizás közben néha úgy éreztem, hogy a színészek a saját életüket játsszák, annyira hitelesen és természetesen alakítanak.
Megjelenik a filmben több olyan viszonyulás, amivel nap, mint nap szembesülünk – magunkkal és környezetünkkel kapcsolatban: görcsös megfelelési vágy a vélt vagy valós elvárások felé, az igazi figyelem hiánya a társkapcsolatban, a türelmetlenség, az önbizalomhiány, a tökéletességmánia, a túlkompenzálás, az érzelem elfojtása. Mindezeket az emberi érzéseket és viselkedéseket úgy tálalják a Herngren fivérek, hogy nem nyomasztanak, és megszeretetteik velünk szereplőiket azok gyengeségeivel, hibáival együtt. Jó lenne, ha nem csak a mozivásznon színészkedők felé éreznénk ezt az elfogadást – persze a filmes szereplőket könnyű megszeretnünk, mert kívülállóként nincs tétje számunka a pozitív érzelem átélésének. Nagyon lényeges emberi dolgokat feszegetnek az alkotók, többek között a szeretet, türelem és elfogadás fontosságát egymás iránt, amely viszonyulások gyakran hiányoznak a modern kor emberének viselkedéséből.
Azt fontos hozzátennem, hogy a film az igencsak jóléti skandináv világban játszódik. Az tisztán látszik, hogy a svédeknek nem az a legnagyobb problémájuk, hogy a mindennapi megélhetésért küzdjenek. Meg is jelenik a filmben egy ironikus elem az egyik házaspár jelenetein keresztül, ami az mutatja be, hogy ez a társadalmi réteg jó dolgában sokszor már nem tud mit kezdeni magával.
„Innen” nézve érthető, ha arra gondolunk, hogy mennyire más problémákkal küzdenek a svédek, mit mi közép-európaiak, de az alapvető emberi érzelmek és viselkedések egyformán jellemzőek korunk embereire.
Én kedvelem Az élet napos oldalát. 🙂
Ajánlom mindenkinek.
Csizmadia Attila