Aurora borealis – Északi fény
2017.
Rendezte: Mészáros Márta
Főszereplők: Törőcsik Mari, Törőcsik Franciska, Tóth Ildikó
„Az állam legfőbb feladatának azt tekintem, hogy az egyént megvédje, és alkalmat nyújtson neki arra, hogy alkotó személlyé fejlődjék. Legyen tehát az állam a mi szolgánk, és ne mi legyünk az állam rabszolgái. Ezt a parancsolatot szegi meg az állam, amikor bennünket erőszakkal arra kényszerít, hogy katonai és háborús szolgálatot teljesítsünk; holott ennek a jobbágyszolgálatnak célja és eredménye más országok embereinek megsemmisítése, vagy fejlődési szabadságuk meggátlása. Csak olyan áldozatokat hozzunk az államért, amelyek javára válnak az emberi individuumok szabad fejlődésének.” (Albert Einstein)
Az Aurora borealis című film a fenti Einstein idézetet juttatta eszembe. Mészáros Márta szívszorítóan és valóságosan mutatta meg azt, hogy a múltszázad közepén a férfiak által vezérelt és fejlettnek titulált Európa erőszakosan mily módokon tesz tönkre milliónyi emberi sorsot, szerelmet, családot, gátolja meg „az emberi individuumok szabad fejlődését.”
Úgy szól hozzánk a rendezőnő, hogy miközben megmutatja a korszak eltorzult értékrendjét, mégis eljuttatja a nézőt a katarzis megélésig. Úgy álltam fel a mozi székből – nagyon lassan és elgondolkodva -, hogy valami rend csak-csak létezik, és a látottak ellenére van valami értelme az életnek.
A mai kor emberének sokat segíthet ez a film abban, hogy igyekezzen megérteni azt, hogy a különböző generációknak miért vannak más-más reakciói az élethelyzetekre. Miért legyünk türelmesek és megértőek egymással a családunkban, környezetünkben? Nem tudhatjuk, hogy az emberi megnyilvánulások mögött milyen drámák, tragédiák feszülnek. Az alacsony szintű, az állatiasságot támogató politikai környezet eltorzítja az embert, súlyos traumákat generál és nagyon mély sebeket okoz a lélekben. A politika általános minőségét kellene megváltoztatnunk ahelyett, hogy egymás felett ítélkeznénk.
Az 1990-es születésű Törőcsik Franciska egy, a filmmel kapcsolatos riportban azt mondta, hogy neki sok támogatást nyújtott ez a szerep ahhoz, hogy értékelni tudja azt, amibe beleszületett. Igen, nem árt néha ezen elgondolkodnunk főleg akkor, amikor panaszkodunk a körülményeinkre és megfeledkezünk arról, hogy mihez képest is éljünk a mindennapjainkat.
Az Aurora borealisban főleg a nők cipelik a hátukon a férfiak erőszakos viselkedésének következményeit, legyen az nemi és/vagy fizikai. A két Törőcsik által megformált főszereplő hosszú élete során a lelkében hordozta azt a bűnt, amit vele, rajta követtek el és magára vette azt a terhet, amit ténylegesen nem is neki kellett volna hordania. Áldozat volt. Áldozatot hozott egy értelmetlen háború és a politika által generált embertelenség világában.
Törőcsik Mari a ráncoktól barázdált arcának apró rezdülésiben, tekintetében, rövid mondataiban, hangsúlyaiban benne van az egész huszadik század asszonyi sorsának súlyos nehézsége. Törőcsik Franciska „kész” színésznő, tökéletes választás volt erre a nagyon komoly szerepre, ahogy Tóth Ildikó is a magáéra.
A film dokumentarista pontossággal mutatja be a korszakot, miközben folyamatosan fenn tudja tartani az érdeklődést a nagyon jól megírt forgatókönyv segítségével. A jelenetek füzére, a beállítások, a közelik, a színészi játék és a zene együttese tökéletesen tartották fent a feszültséget. Ez is fontos film.