A halászkirály legendája (The Fisher King)
1991.
Rendező: Terry Gilliam
Főszereplők: Jeff Bridges, Robin Williams, Mercedes Ruehl
Nekem ez a film az „elsőnemtudomhányban” benne van. Sok év alatt többször megnéztem. Az idő teltével mindig új filmet láttam, újabb és újabb síkok nyíltak meg számomra, fejtődtek fel a rétegek, került hozzám egyre és egyre közelebb Terry Gilliam sokrétű üzenetrendszere. Ráadásul a két főszereplő – Jeff Bridges és Robin Willams – is benne van nálam „azelsőnemtudomhányban” a kedvenc filmszínészeim tekintetében.
Számos díjra jelölték a filmet, a forgatókönyvet, a színészeket, a zenét. Amit érdekes módon megkapott: Mercedes Ruehl vihette haza a legjobb női főszereplőnek járó Oscar szobrot és a Golden Globe díjat. Megérdemelte. Robin Williams a Golden Globe-t kapta meg, mint a legjobb vígjáték és musical színész. Robin Williams minden díjat megérdemel, de azt tegyük hozzá: igaz, hogy ez a film nagyon sokrétű, de hogy vígjáték lenne?!
A halászkirály legendája számos társadalmi és lelki problémát feszeget:
A média és a nyilvánosság előtt szereplők fokozott felelősségét.
A tökéletlenségünk elfogadását, a bűntudat lerakásának és a megbocsátás erejének fontosságát.
A fejlettnek mondott modern társadalom elidegenedését, közönyét a ténylegesen segítségre szorulók felé.
A társadalom hatását az egyéni sorsra és az egyéni sors visszahatását a társdalomra.
Hogy milyen felületes alapon skatulyáz egy közösség, milyen értékrend szerint süti rá az egyénre a deviáns bélyeget.
Az igazi kötödések megbetegítő hiányát.
Démonjaink legyőzésének, embertársunk és saját lelkünk gyógyításának lehetőségét.
A magány oldásának fontosságát, amit csak tetteinken keresztül tudunk végrehajtani: az érdek nélküli egymásra figyeléssel, a törődéssel, a segítségadással.
Legyünk képesek adni és tudjunk elfogadni.
Az emberiesség és a szeretet csodateremtő képességét.
Nem szabad megijednünk ezektől a nagynak tűnő szavaktól, mert a film mindezeket a felvetéseket egy érdekes, jól felépített történeten és filmes karaktereken keresztül mutatja meg a nézőknek. Többszöri megtekintés közben is élvezzük a film sodrását, jeleneteit. Egyszerre van jelen a mély gondolat és a jó értelemben vett irónia. Izgulunk, sírunk, nevetünk, mint az életben.
Ami számomra mindig fontos: nem csak az emberi viszonyok és a társadalom kritikáját mutatja meg nekünk ebben a művében Terry Gilliam, hanem a megoldás lehetőségét is elénk tárja. Hitet ad.
Csizmadia Attila